A vasúttársaság elnézést kér utasaitól az őket ért kellemetlenségért – írta a MÁV a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Mint arról az első között számoltunk be a Kálmán Imre Euronight vonaton olyan meleg volt, hogy egy gyermek rosszul lett, az egyik utas bepánikolt és kitörte az ablakot. Ezután rendőrségi eljárás indult, de úgy, hogy az utasokat továbbra is a forró vonaton tartották. 

Pánik

Ahogy arról a BudaPestkörnyéke.hu az elsők között beszámolt csütörtök este 20:40-kor kellett volna elindulnia München-Zürich irányába a Kálmán Imre Euronight vonatnak. Eleinte minden rendben alakult a Keleti pályaudvaron, de a nagy forróság pánikot okozott. Egy olvasónk tájékoztatott a kitört pánikról.

Rosszul lett a melegben egy kislány

A vonatnak menetrend szerint 20:40-kor kellett volna elindulnia Keleti pályaudvarról, de a vonattal közben történt egy apróbb, több órás helyszínelést eredményező baleset. Az egyik kocsiban egy kislány rosszul lett, mert olyan meleg volt a vonatban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bepánikolt utas

Az egyik utas bepánikolt és kitörte a vagon az ablakát. Ezt követően az utasokkal teli szerelvény egy részét kihúzták, hogy a sérült kocsit kisorozzák a szerelvényből, majd a rendőrség megérkezése után az utasokat leszállították a vágányok között.

A MÁV verziója

Június 30-án este a Keleti pályaudvaron a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer – Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram a kocsiban.

Tartalékkocsi

A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a fedélzeten.

Nem volt klíma a forróságban

A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, a vonat csak hajnalban tudott elindulni.

Vizsgálat

Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött, a belső vizsgálat többek között kitér arra is, hogyan fordulhatott elő az, hogy utasokkal a fedélzeten a tárolóvágányra húzták a meghibásodott kocsit.

Ide telefonálhatsz

A MÁV-START az utasok kártalanítását teljes körűen biztosítja. Kérjük az érintett utasokat, jelentkezzenek a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámain (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Yettel hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999) vagy az [email protected] e-mail címen.

Bocsánat

A vasúttársaság ezúton kér elnézést utasaitól az őket ért kellemetlenségért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Címlap: illusztráció.