Amint arról pár nappal ezelőtt a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt határozott és radikális lépésre szánta el magát az érdi városvezetés. Csőzik László polgármester ugyanis teljes változtatási tilalmat rendelt el a városban, melynek értelmében csökkentik a városba költözők számát. Az új rendelet miatt a településen lényegében nem lehet építeni és bővíteni semmit. Érd után pedig most Budakalász is lépett: ők is véget vetnek a kontroll nélküli betelepülésnek.

Érdi mintára

A budakalászi önkormányzat az érdi mintára, új helyi építési szabályzaton dolgozik. Mint ismert Budakalász 2019 óta egy civil egyesülte irányítja, aminek a választási programjában is szerepelt, hogy a városban véget kell vetni a kontroll nélküli betelepülésnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

20 százalékos emelkedés

A polgármesteri hivatal kabinetvezetője, Péterffy Gábor szerint pedig jóval többről van szó, mint kvótákról vagy adminisztrációs korlátról, ugyanis az elmúlt években nagyjából 20 százalékkal emelkedett a településen élők száma.

TUDTAD? A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az erősebb napokon már 300 ezren olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nagyon menő, hogy rengeteg hirdető is minket választ, bízik bennünk és a szponzorált cikkek is a piacvezetők közé repítenek minket. (Részletek itt) Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Gyere vissza pár óra múlva, mert a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon mindig találsz olyan infót, amit máshol nem olvashatsz.

Évtizedes probléma

Péterffy Gábor szerit egy évtizedes problémáról van szó, mint mondja az infrastruktúra, az utak, a bölcsődék és óvodák, az egészségügyi szolgáltatások nem képesek követni azt a mértékű betelepülést, ami Budakalászon zajlott. Úgy gondolja, nem az a jó kérdés, hogy rossz-e, ha növekszik a lakosság a városban, a kérdés az, erre fel vannak-e készülve.

Nem bírja el a város

„Budakalász esetében egyértelműen a nem a válasz, de ez nem új keletű, és már évtizedekkel ezelőtt voltak olyan hangok, hogy megtelt a város és nem tud több betelepülőt fogadni” – magyarázta a kabinetvezető, aki elmondta, jelenleg 12-13 ezer ember él a városban, ez 20 évvel ezelőtt még csak 8 ezer körül volt.

Sürgős változás

Péterffy Gábor szerint sürgős változás szükséges, ú helyi építési szabályzaton dolgoznak, ezt várhatón az év végén fogadhatja majd el a képviselőtestület, írja az Infostart. Javaslatok már vannak, van, aki szerint több mint 37 hektárral csökkenteni kellene a beépítésre szánt területet.

Érden is probléma

Mint megírtuk Érden is régóta komoly problémát okoz az esztelen társasházépítési hullám. Ennek az a lényege, hogy az építési vállalkozók egy családi háznak való telken 5-6, de sokszor 10 lakásos házrészeket alakítanak ki. Gyakran még a lakók sincsenek tisztában azzal, hogy a lakásuk nem önálló ingatlan, hanem jogilag csupán egy házrész. Ebből korábban nagy balhé volt a városban, itt éred el a sztorit: „Nem akarom, hogy a lakók vigyék el mások helyett a balhét” – Bontani kell egy engedély nélkül épített 7 lakásos társasházat, megszólalt Érd polgármestere, Csőzik László szerint agglomerációs problémáról van szó

Kongatja a vészharangot

Csőzik László, Érd ellenzéki polgármestere régóta kongatja a vészharangot. Minden létező fórumot látványosan felhasznál, hogy meggyőze a döntéshozókat arról, hogy vissza kell adni a településeknek az építéshatósági jogköröket, hogy mindenhol helyben dönthessenek arról, melyik építkezés kell, melyik nem.

Példátlan döntés

Nemrég pedig az érdi polgármester radikális lépésre szánta el magát. A közösségi oldalán jelentette be, hogy szinte példátlan módon az egész városra kiterjedő változtatási tilalmat rendelnek el, így akarják megfékezni – ahogy fogalmazott – „A városunkat dúló esztelen társasházépítést, és mederbe terelni a betelepülési hullámot.”

Beköltözési hullám

2021-ben 1500-an, 2022-ben több mint 800-an költöztek Érdre egy felmérés szerint. Az elmúlt 20 évben 20 százalékkal növekedett a városunk lélekszáma, ami már meghaladja a 75 ezret. A polgármester szerint nem az a baj, hogy a város fejlődik, sok fiatal költözik ide, hanem az, hogy képtelenség lépést tartani ezzel a beköltözési hullámmal.

Nincs elég hely az iskolákban és óvodákban

Csőzik László egymás után sorolja a problémákat: „Sorok kígyóznak a szakrendelő előtt, telítettek az óvodák, iskolák, brutálisan nagy a várólista a bölcsődénél, egyre több időt töltünk dugóban, bár rengeteg P+R parkoló épült az utóbbi években, mégsem találni parkolóhelyet a vasútállomások közelében. Az ivóvíz biztosítása egyre nehezebb, idén kénytelen voltam locsolási tilalmat elrendelni a nyárra” – magyarázta a polgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Budakalász