A hipermodern felhőkarcoló annyira transzparensre sikerült, hogy még a mosdók is áttetsző külső falakat kaptak, így az elmúlt hetekben sötétedés után, bárki megtekinthette, ahogyan a Mol alkalmazottai WC-n vannak.

Egyértemű volt

A piszoárok nem az üvegfalra, hanem a belső oldalra vannak felszerelve, de ettől függetlenül a jellegzetes, előrenyúló kézből és kisterpeszből álló testtartás alapján mindenki számára egyértelmű volt, milyen tevékenység közben láthatók a vállalat dolgozói. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mém lett belőle

A jelenség híre eleinte csak chaten egymásnak küldözgetett képek formájában terjedt, majd egy fotó nyilvános Facebook-posztokban kezdett felbukkanni, végül Sebestyén Balázsék reggeli műsorát is megjárta a téma.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem direkt volt

A Telex kérdéseire a cég sajtóosztálya szűkszavú hivatalos választ küldött: „A helyzetről tudomásunk van és megtettük a szükséges lépéseket.” Ez alapján úgy néz ki, a vizelés közszemlére tétele nem szerepelt az építtetők szándékai között.

Poszt a szürreális esetről:

Nem mindenhol takartak

A Telex hétfő délutáni helyszíni szemléjének idejére ugyanakkor még nem sikerült teljeskörűen megoldani a dolgot. A mosdókhoz tartozó üvegfalak nagy részét eddigre már valóban letakarták egy szürkés anyaggal, de egyet találtak, ahol továbbra is tisztán láthatóak voltak a pisilő emberek.

Elképesztő körülmények

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, a MOL új székházában elképesztő körülmények közt dolgoznak majd az emberek. „Napenergiával fogjuk ellátni az épületet, a mosdók öblítését csapadékvízből fogjuk megoldani, a teljesen megújuló energia összértéke több mint 35 százalék lesz a talajszondás hűtés-fűtésnek köszönhetően. De a fenntarthatóságnak van egy másik iránya is, ami az épületben lévő terek rugalmasságára vonatkozik.” – mondta Ratatics Péter, a MOL magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója a Portfoliónak.

Flexibilis alakítás

A fiatal topmenedzser hozzátette: „A tervezésnél fontos szempont volt, hogy az épület héján belüli irodatereket, a jövő igényeire bármikor flexibilisen át tudjuk alakítani. Erre vagyok a legbüszkébb, hogy ez az épület – legalábbis papíron egyelőre – a jövő generációk igényváltozásaira, de akár a cégek működési logikáinak változásaira is időtálló tud lenni. „

Sok növény

A látványképeken jól látszik, hogy az irodaterekbe rengeteg növényt akarnak bevinni, gyakorlatilag az íróasztalokat sűrű növényzet választja majd el egymástól. Az alábbi képen egy tárgyalót látunk. Első ránézésre akár valamilyen luxusbárnak is tűnhet a trendi kanapéval és a belső terekkel és a panorámával – csupán egy koktélospult hiányzik a képről. Láthatóan jó dolga lesz a MOL-nál dolgozóknak.

Hatékonyság is fontos

„Mi azt szeretnénk, hogy ne azért jöjjenek be a munkavállalók, mert muszáj, hanem azért mert azt látják, hogy így tudnak a leghatékonyabban dolgozni. De ha valakinek olyan munkája van, amit otthonról el tud végezni, és ott érzi a leghatékonyabbnak magát, akkor maradjon otthon. A vezetőknek is fel kell készülni arra, hogy ne szemmel monitorozzanak, hanem a kiadott feladatok elvégzését kövessék nyomon. Mindannyian mások vagyunk. Én pl. otthonról nem tudok hatékonyan dolgozni, mert mindig valami elvonja a figyelmemet.” – meséli a MOL fiatal magyarországi vezére.

Közösségi élmény

Hozzátette: „Ami a leglényegesebb, hogy aki bentről dolgozik, az egy közösség része lesz. Ma már alig lehet úgy elvégezni egy komplex feladatot, hogy senkivel se kelljen egyeztetni, megvitatni a dolgokat, nézőpontokat ütköztetni. A legjobb ötletek, a leghatékonyabb megoldások csak közös munkával tudnak születni, és ez az épület erről fog szólni.” – mondta. Az alábbi látványkép alapján kilátó is lesz majd a felső szinten, itt ugyanis nézelődőket láthatunk, sajnos erről nem volt szó a Portfoliónak adott interjúban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fotók a székházról – Forrás: Facebook