Kétmillió forint közpénzt ért Zuglónak a borítóval együtt az a 12 oldal, amiben a pornómilliárdos Gattyán-párt színeiben induló Janicsák István, a saját együttesét, a Z’Zi Labort nyomja be egy képzeletbeli fesztiválra, miközben fák közt hányó, vizelő, kontrolt vesztett szurkolókról is értekezik. Döbbenetes, hogy ezért tényleg fizetett neki az MSZP-s Horváth Csaba vezette zuglói önkormányzat.

Rövidke tanulmány 2 millióért

„Sok a zaj, nagy a szemét, nincs arculat” – írta Janicsák István Zuglóról, miután négy hónapot dolgozott a kerületi kultúrát felrázó koncepcióján. A nyúlfarknyi, de annál drágább tanulmányocskát a helyi MSZP-s vezetés rendelte meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Havi 500 ezer Janicsáknak

Janicsák István zenészről nemrég derült ki, hogy a pornómilliárdos Gattyán György pártjának színeiben indul az áprilisi választáson Zuglóban. A Z’ Zi Labor frontembere 2021. szeptember 1-jétől december 31-ig havi bruttó 500 ezer forintért kulturális koncepciót dolgozott ki a MSZP-s Horváth Csaba vezette 14. kerületi önkormányzatnak. A dokumentumot Várnai László önkormányzati képviselő kérte ki, elolvasva pedig azt mondhatjuk rá, hogy a közpénzégetés eklatáns példája – írja a 24.hu. Ezt ne hagyd ki: Havas Henrik a miniszterelnök-jelölt Gattyán Györgyön röhögött, arról mesélt, hogy a milliárdos üzletember állítólag bárokat záratott le, hogy csak neki táncoljanak a lányok

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elbukott polgármester-jelöltként

Janicsák 2010-ben a polgármesteri címért indult Zuglóban egy civil egyesület színeiben, és 12 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végzett. A tavaly őszi ellenzéki előválasztáson Tóth Csabát támogatta, azt a szocialista politikust, aki végül visszalépett Hadházy Ákossal szemben.

12 oldalas iromány

Úgy tűnik Janicsák nem töltött túl sok időt a borítóval együtt 12 oldalas és kétmillióba kerül dolgozattal. Ebben megállapította, hogy Zuglónak nincs kulturális koncepciója, és ez baj. Szerinte fel kell venni a kapcsolatot a kerületben élő művészekkel, és csinálni kell egy saját fesztivált még az idén – ez lenne a Zuglófest –, ahova meghívják majd Janicsák együttesét, a Z’Zi Labort is.

Hányó, vizelő, részeg szurkolók

A konepció szerint bár sok sport- és kulturális intézmény van Zuglóban, ezekből a kerületiek csak a felfordulást érzékelik, sok előnyük nem származik belőlük. Janicsák ilyeneket ír a 2 millió forint közpénzből készült dolgozatában: „Ki gondolt arra, hogy az Állatkertet látogató gyereksereg mennyi fák között hányó, vizelő, kontrollt vesztett, részeg szurkolóval találkozhat.”

Mutyi

Janicsák máskor nagykoalíciós mutyira tesz utalást a nemrégiben parkolási ügyekben is megmártózó kerületben. Azt írja: „A kisrendezvények és ünnepi megemlékezések szervezésében, amely a politikai térfelek igazságos, egymás közti szétosztásában is tetten érhető. Láthatóan alkuszerű politikai szétosztásról van szó, amely annyit tesz, hogy vannak liberális műsorok, és konzervatív rendezvények, ahová egymást néha még csak meg se hívják, vagy ha igen, nem nagy a közösködés.”

Átfogó koncepció

Janicsák szerint Zugló nem képes üzeneteket hatékonyan közvetíteni saját fiataljai felé helyi eszközökkel, saját rendezvényeken keresztül. A négy hónapra koncepcióalkotással megbízott Janicsák arra jut, hogy szükséges „a kerületben egy átfogó koncepció kidolgozása és Zugló kulturális életének, a költések hatékonyságának magasabb szintre emelése.”

Saját zenekarát ajánlja

Ezután kezdeményezi egy zuglói fesztivál megrendezését a Stefánia úton, és a fellépők névsorára is javaslatot tesz, nem feledkezve meg saját zenekaráról: Zuglói szimfonikusok és vendégei, KFT együttes, Irigy Hónaljmirigy, Z’Zi Labor – Veresegyházi asszonykórus, Rocklegendák és sokan mások. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Janicsák István – Forrás: Youtube/Strong Record Official