25 év után ismét eljön a pápa Magyarországra. Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét koncelebrálja a Hősök terén. Közben a Vatikán arról tájékoztatta a sajtót, hogy Ferenc pápát kórházba szállították és megműtötték.

Magyarországra és Szlovákiába érkezik

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy misére ugrik át Budapestre

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak a misére jön át Pozsonyból Budapestre, aztán megy is vissza Szlovákiába.

Tudtad? Magyarország legnépszerűbb TOP 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu, napi 240 ezernél is több olvasóval! Közben új szolgáltatást indítottunk nektek, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ne maradj le te sem a jó kis eseményekről. Ide kattintva éred el a naponta frissülő programajánlatunkat. Köszönjük, hogy te is minket olvasol!

Rövid időre jön

A pápa beszédét követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy Ferenc pápa a polgári hatóságok és a püspöki konferenciák meghívására Budapestre látogat bemutatni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét, majd Szlovákiába utazik, ahol Bratislava (Pozsony), Presov (Eperjes), Kosice (Kassa) és Sastin (Sasvár) városokba látogat.

Ezt se hagyd ki:

A repülőn árulta el, hogy Budapestre jön

Ferenc pápa budapesti látogatásának hivatalos bejelentését tavaly elhalasztották a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus időpontjának későbbre halasztása miatt. Az egyházfő idén március 8-án, az iraki látogatásából hazatartó repülőúton beszélt arról, hogy Budapestre készül a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó napját záró misére.

Utoljára 1996-ban járt pápa Magyarországon

Utoljára II. János Pál pápa járt Magyarországon 1996-ban. Ferenc pápa 2019-ben a csíksomlyói búcsún mutatott be misét.

Kórházba vitték a pápát

Vasárnapi friss hír, hogy Ferenc pápa vasárnap délután a római Gemelli-klinikára ment, ahol előre időzített sebészi beavatkozásnak vetik alá – közölte a szentszéki sajtóközpont.

Bélsérve van

A néhány soros közlemény szerint a 84 éves egyházfőnek vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt van szüksége az operációra.

Felfüggesztették a találkozóit

A sebészi beavatkozást Sergio Alferi orvosprofesszor végzi. A műtét pontos időpontját nem közölték, Ferenc pápa állapotáról a szentszéki sajtóközpont ad majd további információkat. Korábban felfüggesztették a pápa szerdai audienciáit egész július hónapra.

Orbán Viktor és Ferenc pápa

Arról eddig nem adott tájékoztatást a Vatikán, hogy a pápa fog-e találkozni Orbán Viktorral. Korábban kiderült, hogy a Ferenc pápa azért nem akar találkozni a magyar miniszterelnökkel, mert nem ért egyet a politikájával. Orbán Viktor erre csak annyit reagált, hogy „a pápát mindig tisztelettel várjuk Magyarországon.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ferenc pápa