2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig mindegyik SZÉP-kártya minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert is vásárolni – olvasható a kormányzati portálon csütörtök délben közzétett tájékoztatásban.
Orbán Viktor bejelentette
Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a SZÉP-kártyával élelmiszert is lehet majd vásárolni, azonban a részletszabályok megjelenése után többen kétségbe estek, ugyanis annak értelmében csak a vendéglátás alszámláról lehetett volna a vásárlásokat finanszirozni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Fejtörés
Ez csak azért okozott fejtörést már most sokaknak, mert van, aki nem egy összegben kapja meg a vendéglátás alszámlára az összeget az nagy eséllyel nem tudja kihasználni a 150 ezer forintos maximumot, ami erre az alszámlára utalható.
Alszámlák közti átjárhatóság
Viszont, mostanra kiderült, hogy az alszámlák (szálláshely, vendéglátás, szababidő) közti korábban bevezett átjárhatóság megmarad, 2022. december 31-ig, vagyis ez azt jelenti, hogy valójában mindegyik alszámláról lehet majd hideg élelmiszert vásárolni 2022. február 1. és 2022. május 31. között.
Célként kijelölt szolgáltatások
Természetesen a korábban célként kijelölt szolgáltatások (szálláshely-, vendéglátás és szabadidő szolgáltatások) vásárlása továbbra is zavartalanul minden alszámláról megvalósítható.
Kapcsolódó:
A teljes összeg
Mind a három alszámlán lévő teljes pénzösszeg felhasználható hideg élelmiszer vásárlásra függetlenül attól, hogy mikor került az beutalásra.
A vendéglátás alszámára max. 150 ezer
A vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 150 ezer forint utalható, de ez nem azt jelenti, hogy ennyit lehet maximum hideg élelmiszerre költeni.
A korábban beutalt összegek
Az újonnan és a már korábban beutalt összegeket egyaránt fel lehet használni mind a három alszámla esetén hideg élelmiszer vásárlásra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: SZÉP-kártya – Forrás: BudapestKörnyéke.hu