A gyermekvédelmi törvény értelmében tiltották ki a múzeumból a 18 év alattiakat. A Nemzeti Múzeum nem értékesít jegyet a jövőben a kiállításra fiatalkorúak számára. A szóban forgó kiállítás november 5-éig látogatható.

A gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódik az ügy

„A Mi Hazánk kezdeményezése nyomán 18 év alattiak nem látogathatják tovább a Nemzeti Múzeum kiállítását, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt. Erről Csák János illetékes miniszter tájékoztatta a Mi Hazánkat, megállapítva a törvénysértést” – írja közleményében Dúró Dóra elnökhelyettes. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt kérte a párt politikusa

Dúró Dóra törvényességi felügyeleti eljárást lefolytatását kérte Csák Jánostól. A politikus indoklása szerint a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt volt erre szükség. Úgy fogalmazott, hogy “azon ugyanis a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+ kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezt a választ kapta Dúró Dóra

Csák János mindezek után azt közölte, hogy számon kérte L. Simon László főigazgatón a családok védelmérő szóló törvény érvényre jutásának biztosítást. A múzeum ezután szigorításokat vezetett be. 18 éven aluliak nem vásárolhatnak jegyet a Nemzeti Múzeumba.

Még néhány napig látogatható a kiállítás

November 5-éig lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeumban a World Press Photo kiállítást. Erre péntekenként, szombatonként és az utolsó napon meghosszabbított nyitva tartással van lehetőség. A múzeum felhívja a látogatók figyelmét, hogy 14 éves kor alatt felnőtt felügyelet mellett ajánlott a kiállítás megtekintése.

Nagyon aktív a Mi Hazánk mostanában

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese a napokban számos bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy hónapok óta hiába követelik a parlamentben, hogy a kormány védje meg a hazánk déli részén élőket a migránsoktól. Ennek okán az ásotthalmi határátkelőnél demonstrációt szerveznek.

Félpályás útlezárás lesz

A tüntetést 2023. november 11-ére, szombatra szervezik, délután 15:00-ra. Az ásotthalmi határátkelőhöz vezető úton fognak demonstrálni. A Mi Hazánk több követelését közzé is tette Dúró Dóra a Facebook-oldalán.

Ezek a párt követelései

A Mi Hazánk elvárja, hogy a Honvédséget haladéktalanul vezényeljék a határra. A jogszabályokat is módosítanák. Dúró Dóra azt írta, “kezeljék bűnözőkként a hazánkba betörő illegális migránsokat, mert a határsértés bűncselekmény!”

Ezeket szeretné még elérni a párt

Dúró Dóra azt írta, hogy az illegális migránsokat az elítélésüket követően arra kell kötelezni, hogy térítsék meg az általuk okozott károkat. Ezt követően ki kell őket toloncolni az országból. Egyúttal határőrség felállítását szorgalmazza a politikus.

Ezek is érdekelhetnek!

Ezeket szeretné még elérni Dúró Dóra

A politikus szerint nem volna szabad átengedni a határon az embercsempészeket. Egyúttal az autóroncsok eltakarítását is követeli. “Védjük meg a déli határt! Védjük meg a hazánkat!” – zárta gondolatait. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Nemzeti Múzeum – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu