Legalább fél tucat NAV-os autó, maszkos kommandósok, kutyás nyomozók vonultak fel Gyenes Levente gödöllői házánál, amikor őrizetbe vették Gyömrő polgármesterét. A polgármester korábban közösségi oldalán is beszámolt luxuséletéről, most viszont már a profilját sem lehet megtalálni a Facebookon.

Letartóztatták a polgármestert

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, a napokban hatósági személyek jelentek meg Gyömrő polgármesterének otthonánál. A Magyar Nemzet megtudta, hogy a politikusnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói jártak. Gyenest és öt társát harminc napra nem jogerősen tartóztatta le a Szombathelyi Járásbíróság. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vagyoni hátrányt okoztak

A nyomozást felügyelő Vas Megyei Főügyészségen egyelőre annyit mondtak, hogy hat személyt csütörtökön valóban letartóztatott a bíróság, és az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gödöllőn él

Gyenes Levente egy luxusházban él Gödöllőn. A szomszédok elmondása szerint korábban nagy értékű luxusautók parkoltak a város Rózsadombjának csúcsán álló ház előtt, most viszont üresen áll a parkoló.

Eltűnt a Facebookról

Gyömrő polgármestere korábban Facebook oldalán is gyakran posztolt Balaton-felvidéki birtokáról és gödöllői házából, most viszont Gyenes Levente profilja is eltűnt a Facebookról.

Rég látták a polgit

„Lassan egy hónapja nem láttam Leventét. Azelőtt sem túl gyakran mutatkozott. Sokat nem beszéltünk, de köszönőviszonyban voltunk” – mondta a Blikknek Benke Donát, egy közeli autókozmetikai cég tulajdonosa, aki elismerte: okozott némi felbolydulást a csendes utcában a nyomozók megjelenése.

Csendes szomszéd volt

„Nagyon megdöbbentünk a hír hallatán. Itt, az utcában csupa jó hírű vállalkozó lakik, ezt nevezik a milliomos negyednek is. Levente igazán jó szomszéd, halkan, szinte feltűnés nélkül él. Noha övé a legdrágább és legnagyobb ingatlan a környéken, nem voltak szemet szúró partik, nem volt rongyrázás, senkivel nem került összetűzésbe” – árulta el a szomszéd.

Kutyás nyomozók is kimentek

„Kommandósokat is láttam, a NAV bevetési egysége lehetett, kutyás nyomozók is voltak. Úgy tudom, a teljes házat átkutatták. Reggel 9-kor már itt voltak, s az első autót délután 3 körül láttam elhajtani. Azt nem tudom, hogy a tulajt mikor vitték el, itt volt-e egyáltalán” – mondta az egyik közelben lakó.

Reagált az önkormányzat

Gyömrő Város Önkormányzata közleményben reagált a polgármester őrizetbevételéről. „Az ügy semmilyen módon nem kapcsolódik Gyenes Levente polgármesteri tevékenységéhez sem a mostani, sem a korábbi időszakot tekintve. Önkormányzatunk az ügyben semmilyen módon nem érintett, önkormányzatunknál hatósági vizsgálat, nyomozás nem zajlott.

Az alpolgármester helyettesíti Gyenes Leventét

Kiemelik, hogy az önkormányzat működése folyamatos és zavartalan, a SZMSZ-ben illetve a jogszabályokban foglaltak szerint a polgármesteri munkakört, hatásköröket és jogköröket az alpolgármester gyakorolja.

Korábban már kapott 2 év 9 hónapot

Gyenest évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett számlagyáras perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gyenes Levente