A Budapesti Rendőr-főkapitányságra december 20-án 19 óra 26 perckor egy férfi tett bejelentést, hogy egy 17. kerületi családi házban holtan találta nagymamáját. Emberölés bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Két holttestet találtak

A rendőrök a helyszínen két holttestet találtak, a házban lakó nagymamát és annak fiát. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást; a nyomozók megkezdték a tényállás tisztázását.

Egész este helyszínelnek

Információink szerint sok rendőr van a környéken, várhatóan egész este tart majd a helyszínelés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az Abaliget utcában történt a bűncselekmény

Ez is érdekelhet:

“Nagyon sok idő telt el az eltűnése óta, de még mindig számítottunk arra, hogy életben van” – megszólalt a 11 éve eltűnt focista felesége, a férfi holttestét nemrég egy erdőben találták meg

Azonnal a helyszínre mentek a rendőrök

Reggel kilenckor csörgött a telefon a rendőrségen, a hívó annyit mondott, hogy egy halott férfit találtak egy aszódi házban. A nyomozók azonnal a helyszínre menetek – írtuk korábban.

Ez is egy döbbenetes eset volt

Brutális módon oltatta ki az idős asszony életét, majd meggyalázta a holttestet a 24 éves férfi, a legújabb ítélet szerint pedig megúszta az életfogytiglant

Gyilkosság Érden is

Szintén korábban írtuk, hogy egy férfi holttestét találták meg Érden. A 47 éves áldozatra ismerősei találtak rá, Tétényliget vasútállomásnál lévő egyik házban.

Ezek is érdekelhetnek:

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: illusztráció