Tűz volt egy 5. kerületi társasházban a Szent István körúton. A tragédiában egy ember életét vesztette.

A berendezési tárgyak lángoltak

Tűz ütött ki egy társasház földszinti lakásában az 5. kerületében, a Szent István körúton. Berendezési tárgyak égtek három négyzetméteren az ingatlan egyik szobájában.

Egy ember meghalt

A a tűzben egy ember életét vesztette. A tűzesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átvizsgálását és átszellőztetését. Az egységek a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen. A tűz eloltása után találtak rá az elhunytra – mondta Kolozsi Péter szóvivő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felgyújtottak egy házat a 15. kerületben

Ahogy azt korábban az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon egy 52 éves férfi felgyújtott egy házat a 15. kerületben. Egy 12 éves kisfiút nevelő nagypapa és nagymama aludt a házban. A nagypapa a tetőre menekítette szeretett unokáját, ő viszont már nem jutott ki a lángok közül, elevenen elégett, a nagymama pedig a kórházban halt meg. Az ügyészség indítványára csütörtökön letartóztatták a gyújtogatót, a portálunknak nyilatkozó jogász szerint életfogytiglant is kaphat.

Halálos háztűz a 15. kerületben – Forrás: Katasztrófavédelem

Égésgyorsítót öntött szét a házban

Az 52 éves alkoholista is ebben a házban élt, de a tulajdonos kitette a szűrét, mert mindenkibe belekötött. A férfi beivott és úgy döntött égésgyorsítót önt a nagyszülők és a kisfiú szobája alatti garázsba, majd begyújtja azt.

A menekülési útvonalakon is tüzet gyújtott

A piás gyújtogatónak arra is volt esze, hogy az ajtóba is öntsön az égésgyorsítóból, nehogy kimenekülhessenek az ott élők. IDE KAPCSOLÓDIK: Megható! A kórházban látogatták meg az árván maradt 12 éves Balázst a rendőrök

Kimentették az unokájukat a tetőre

A lobbanás hangjára felébredtek a nagyszülők, de olyan gyorsan lángra kapott körülöttük minden, hogy csak arra volt idejük, hogy szeretett kisunokájukat a tetőre menekítsék. Közben a nagymama megpróbált minél távolabb kerülni a lángoktól, közben visított, segítségért kiáltott. Füstmérgezést kapott, de a kiérkező mentőegységek ki tudták hozni, azonban a kórházban nem sokkal később belehalt a forró mérgező füst okozta légúti sérüléseibe, gyakorlatilag eléghetett a tüdeje.

A nagypapa tűzhalált halt, a 12 éves kisfiú árván maradt

A tetőre segített kisfiúról a születésekor lemondott az anyja, ezért nevelték a nagyszülők. Ők voltak a gyámjai. A 60 éves nagypapa az égésgyorsítótól mindent elborító lángokban lelte a halálát, így a kisfiú árván maradt.

Ez is érdekelhet: Súlyos gázolás Újbudán az épülő MOL-toronynál, hőtartó fóliába tekerték a sérültet

Kemény ítéletre számít a jogász

Breszkovics Botond jogász, a BudaPestkörnyéke.hu hírportál kérdésére elmondta, a15. kerületben gyújtogató férfi a büntető törvénykönyv alapján ebben az ügyben az emberölés egyik minősített esetét a több ember sérelmére elkövetett emberölést valósított meg, így 10-20 évig terjedő de nagyobb eséllyel akár életfogytig tartó szabadságvesztére is számíthat.

Súlyosbító körülmény

A jogász hozzátette: az emberölés önmagában az egyik legsúlyosabb bűncselekményünk, jelen esetben pedig annak minősített esetéről beszélhetünk, plusz különösen nagy rongálás is történt ami kb. 50.000.000 Ft tól egészen 500.000.000 Ft ig terjedő kárt jelenthet. Ez mindenképpen a büntetés kiszabása körében súlyosító körülményként kerülhet értékelésre amely a mérleget erősen az életfogytig tartó szabadságvesztés irányába döntheti – fogalmazott Breszkovics Botond jogász.

Kiemelt kép: Illusztráció