Megöltek egy embert Budapestben, a 3. kerületben. Az 50-es éveiben járó férfit egy munkásszálón szúrták le.

Elfogták a gyilkost

Az esetről a Bors számolt be, mint írták a gyilkosság a 3. kerületi Nánási utcában lévő munkásszálón történt, a férfi belehalt a támadásba. A lap úgy tudja, hogy a feltételezett gyilkost elfogák a rendőrök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pár hete szintén egy óbudai munkásszálló ablakából kiugrott egy férfi

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta kiugrott egy ember az egyik óbudai munkásszálló ablakából. A helyszínre akkor rendőr és tűzoltó is érkezett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fenyegetőzött

A Blikk az eset kapcsán akkor azt írta, hogy egy külföldi munkás fenyegetőzött azzal, hogy leugrik, amit végül meg is tett. A lap azt írta, hogy a férfi egy magas tetőre esett, úgy négy emelet magasból.

Korábban kollégiumként üzemelt

BudaPestkörnyeke.hu hírportál úgy tudja, az eset a Kunigunda utcai munkásszállón történt. A szálló korábban kollégiumként működött, határon túli egyetemisták éltek ott.

Vendégmunkásokat szállója lett

Néhány éve azonban megszüntették a kollégiumok, azóta kárpátaljai és erdélyi vendégmunkásokat szállásolnak el az épületben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meghalt egy 37 éves férfi

Augusztus 5-én Újpalotán egy tízemeletes panelház hetedik emeletéről Budapesten. A 37 éves férfi nem élte túl a zuhanást.

Tragédia a Havanna lakótelepen

Nemrét írtunk arról, hogy a Havanna lakótelepen, a 10. emeletről kiesett egy idős asszony. Márta néni ablakpucolás közben zuhant a mélybe, ő sem élte túl a balesetet.

Véletlenül esett ki

A baleset után a szomszédok azt hitték, hogy az egyedül élő nő szándékosan ugrott ki takarítás közben az ablakon. Később kiderült, hogy az asszony egy véltelen baleset áldozata lett.

Kizuhant egy másfél éves gyermek

Idén januárban kizuhant egy másfél éves gyermek egy társasház második emeletéről Újpesten. Az anyja próbált rajta segíteni, de a gyerek légzése és keringése is leállt.

Újraélesztette a rendőr

Az elsőként helyszínre érkező kerületi járőrnek, Varga Tibor őrmesternek szerencsére sikerült újraéleszteni a kislányt, akinek állapotát a megérkező mentők stabilizálták, majd életveszélyes sérülésekkel kórházba vitték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció