A horvát kormány nem tervezi, hogy kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást, de azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással, számos korlátozást vezet be, így például sem kórházakba, sem a bevásárlóközpontba nem lehet majd belépni enélkül – írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton a nemzeti válságstábra hivatkozva.

Friss infók: horvát traffipaxok térképe, 2021-es autópálya-díjak, határállomás-infó. Klikkelj ide a részletekért!

Ez volt Zágráb terve

Zágráb terve az volt, hogy június végéig legalább egy vakcinával beoltják a lakosság felét, az oltási kampány mégis megakadt, annak ellenére, hogy már mindenki számára elérhetővé vált a vakcina. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Digitális covid igazolvány

A válságstáb szerint mindent „elegánsan meg lehet oldani”, így például kötelezővé lehet tenni az egészségügyi dolgozók és a betegek számára, hogy rendelkezzenek digitális Covid igazolvánnyal, ha be akarnak lépni egy egészségügyi intézménybe – írta a lap, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy akik nincsenek beoltva, és nem estek át a fertőzésen, 48 óránként tesztet kell végezzenek, kivéve, ha az illető sürgősségi ellátásra szorul.

Ez mondja ki a rendelet

A rendelet az újság információi szerint a bevásárlóközpontokra is vonatkozni fog, ahol így az állampolgárok védettségi igazolás birtokában maszk és korlátozások nélkül sétálhatnak majd. A testület pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a továbbiakban oltási igazoláshoz kötnék a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére szánt állami támogatásokat is a vállalkozók számára, ami ellen tiltakoznak a szakszervezetek.

Az elmúlt 24 óra adatai

Az elmúlt 24 órában 114 új fertőzöttet azonosítottak az országban, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében három új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8215-re emelkedett. Kórházban jelenleg 131 beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.

Ez is érdekelhet:

Ennyien kaptak eddig vakcinát

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 500 932-en kaptak védőoltást, közülük 1 132 263-an már a második adagot is. Ez a felnőtt lakosság 45, illetve 34 százaléka.

Szlovéniában ez a helyzet

A szomszédos Szlovéniában péntekre 30 új fertőzöttet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 61-en vannak kórházban, 17-en közülük intenzív osztályon.

Védőoltás fronton így állnak

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában védőoltást eddig 820 959-en kaptak, közülük 695 824-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 47, illetve 40 százaléka.

Korlátozások

Ljubljana már korábban védettségi igazoláshoz kötötte a különböző rendezvények és intézmények látogatását, szállodába és étterembe is csak azok mehetnek, akiket beoltottak, átestek a fertőzésen, vagy rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív teszttel. Ilyen védettségi igazolással kell rendelkezniük bizonyos munkakörök betöltőinek is, többek között az egészségügyi dolgozóknak, vendéglátósoknak, boltosoknak, fodrászoknak, kozmetikusoknak, taxisoknak és pedagógusoknak. Azzal a kitétellel, hogy nekik hetente kell a tesztet elvégeztetniük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Horvát tengerpart – Forrás: Pixabay