A körmök felragyogtatják a szépséget, valamint árulkodnak arról is, hogy a hölgyek mennyire igényesek és ápoltak. A szép körmök azt mesélik rólunk, hogy odafigyelünk akár a legkisebb részletekre is.
Gondolj csak bele, hogy ezek mennyire lehetnek pozitív vonások, például egy állásinterjún vagy olyankor, amikor új emberekkel ismerkedsz meg, kiváltképp, ha sokat számít a véleményük.
A körmei azonban nem mindenkinek tökéletesek, míg mások úgy szeretnék elérni a tökéletes megjelenést ebből a szempontból is, hogy a lehető legkevesebb energiát és időt igényelje ez a mindennapokban. Ezt pedig igazán a szépen díszített műkörmökkel lehet elérni.
A műköröm alapanyaga többféle lehet!
A StudioFlashnél is beszerezhető polygéllel szemben hagyományosabb opciónak számít a porcelán és a zselé, utóbbi azonban nem is olyan rég éppen olyan újdonságnak számított, mint most a polygél.
A zselének és a porcelánnak is akadnak olyan tulajdonságai, amelyek miatt valamelyik jobban passzol hozzánk, de egyik sem tökéletes. Amennyiben nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, akkor érdemes tenni egy próbát a polygéllel.
A polygélben egyesülnek a pozitívumok
A polygél a műkörmök építésére szolgáló alapanyagok pozitív vonásaival rendelkezik. Kiemelkedően hosszú élettartamú, tartós és ellenálló körmöket készíthetünk a felhasználásával. Ebből a szempontból a porcelánra hasonlít. Ugyanakkor pontosan olyan egyszerűen kezelhető, mint a zselé.
Az anyaga kifejezetten sűrű, ezért könnyű dolgozni vele, nem folyik be a körömsáncokba, viszont kellő mértékben formázható. A porcelánnal szemben nem köt levegőn, ezért azok számára is ideális lehet, akiket lassabb munkatempó jellemez. Adott esetben emiatt otthoni körömépítésre is alkalmas lehet, amikor nincs időnk elmenni a kedvenc körmösünkhöz, vagy S. O. S. segítségre szorulunk.
Magas viszkozitás, kiváló rugalmasság jellemzi. Sablonnal vagy tipes technikával is alkalmazhatjuk.
A körmök hosszát tekintve is nagy mozgásteret kaphatunk. Ez a szagtalan körömépítő alapanyag UV- és LED-lámpában is jól megköt, és a kötést követően egy jól kezelhető felületet kapunk, amely máris készen áll, hogy a körömdíszítés lépései következzenek.
A polygél egy kiváló tulajdonságokkal rendelkező, kis gyakorlással és kézügyességgel is remekül alakítható műköröm anyag, amelyet adott esetben bátran kipróbálhatunk otthon is, de szakembereknek is érdemes használniuk.
Mert megérdemled…
A körmök árulkodnak a viselőjükről, és meghatározzák, hogy mások milyennek látnak minket. És megérdemeljük, hogy csupa szépet meséljenek rólunk a körmeink! A körömdíszítés egy kicsit bepillantást enged a hangulatunkba, a személyiségünkbe is, ráadásul teljesen a stílusunkhoz szabhatjuk.
A műkörmök révén akkor is csodás körmeink lehetnek, ha nem akarunk sokat pepecselni velük, de mindig jól akarunk kinézni. Engedd meg magadnak te is, hogy igazán ragyogj!
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő: studioflash.hu
Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek egy hónapig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát.