Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt MOL már a múlt héten és ezen a héten sem szállított üzemanyagot azoknak a kis benzinkutaknak, akik felé nincs kiszolgálási kötelezettségük. Ez azokra a töltőállomásokra vonatkozik, amelyek a hatósági ár életbe lépését és az importkiesést követően kötöttek szerződést a vállalattal. A korlátozások a MOL szerint átmenetiek, azokat hetente felülvizsgálják, friss közlésükből azonban kiderült: a jövő héten sem szállítanak a kiskutaknak.

Nem szállítanak a jövő héten sem

„Tájékoztatjuk, hogy az ország működése és energiabiztonsága érdekében optimalizálnunk kellett az ellátási stratégiánkat, és a december 5-én kezdődő, 49. héten nem tudunk dízelt és motorbenzint biztosítani Önöknek” – áll a közleményükben, amit így folytatnak:

A felelősség kérdése

„Vállalatunknak az egész régió energiaellátásában kiemelt stratégiai szerepe van, és felelősek vagyunk azért, hogy az ország minden pontján legyen a működéshez szükséges üzemanyag-mennyiség. A jelenlegi helyzetben az országos ellátási szempontokat kellett előtérbe helyeznünk, és egyelőre fenn kell tartanunk az átmeneti korlátozásokat.” – írták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Már nem csak a kiskutakon van baj

Amint azt portálunk is megírta az átmeneti hiányok már nem csak a kisebb benzinkutakon lehetnek. Nem csak vidéken, Budapesten is vannak problémák.

Nincs mindenhol 95-ös benzin

“A termék átmenetileg NEM elérhető” – látható egy kézzel írt felirat egy budapesti MOL benzinkúton a 95-ös benzin töltőpisztolyán. Minderről az RTL riportja számolt be. Voltak más benzinkutak, ahol nyomtatott felirat várta hasonló üzenettel a tankolni vágyókat a napokban.

A MOL közölte: Magyarország ellátásbiztonsága tényleg sérül

A MOL ráadásul a napokban közölte, hogy az ország ellátásbiztonsága tényleg sérül. A szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezetői miniszter azt mondta, aggasztó fejlemények merültek fel az üzemanyagárstop körül. Ezzel kapcsolatosan a MOL később közölte: Magyarország ellátásbiztonsági valóban sérül.

Háborús károk

A MOL közleménye szerint a gondot egyrészről az okozza, hogy a Barátság-vezeték áramellátását ért háborús károk miatt sérülékeny a kőolaj szállítás, számolt be róla a 24.hu.

Csökkentett kapacitás

Továbbá azt írják, hogy az ukrán hatóságok döntése miatt a vezeték szakaszosan, csúcs időszakon kívül, csökkentett kapacitással működik. 

A Dunai Finomító

Másrésztől pedig a Dunai Finomító nem tud elegendő üzemanyagot előállítani, harmadrészt pedig az az import termékek és importőrök gyakorlatilag teljesen eltűntek a hazai piacról: novemberben a MOL szolgálta ki a piac 85 százalékát.

Rendkívüli import

Közölték, a MOL igyekszik rendkívüli importtal pótolni a kiesett mennyiséget, de a vállalat import csatornáin már több mennyiséget nem tud behozni.

Stratégiai készlet

A helyzetet azonban tovább fokozza, hogy a meglévő stratégiai készletből csak vészhelyzetben lenne szabad vételezni és minél hamarabb vissza kell tölteni a kivett mennyiséget.

Negatív következmények

Ezen túlmenően kiemelték, hogy mindennek a tetejében folyamatosan érkeznek az európai szankciók, amiknek a negatív hatásait lehetetlen megjósolni, viszont az biztos, hogy február 5-e után – amikor az orosz gázolaj eltűnik az európai piacokról – negatív következményekkel kell számolni.

Ellátásbiztonság visszaállítása

”Az ellátásbiztonság visszaállítása érdekében vissza kell építeni az üzemanyag importot, amely 2-3 hónapot vesz igénybe” – vonták le végül a következtetést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MOL