Folytatódott Vitézy Dávid roadshowja az agglomerációban, most a szentendrei HÉV végállomáson tartott sajtótájékoztatót arról, mi épül majd egyszer a jövőben a helyszínen. A bejelentés szerint az Európai Unió finanszírozásával korszerűsítik a szentendrei végállomást, Békásmegyer és Szentendre között pedig újjáépítik a teljes pályát.

Igéretek és tettek

Magasabb sebességbe kapcsolt a Budapesti Fejlesztési Központ. Egymás után tartják a sajtótájékoztatókat arról, amit korábban részben már bejelentettek. Kedden Budakeszin a buszsávok építését jelentették be, másnap Szentendrén pedig azt, hogy megújul a H5-ös szentendrei HÉV. Remélhetőleg a sok bejelentést tettek is követik és az ígéretek tényleg megvalósulnak. Lássuk miről volt szó SzentendrénA BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Leégett a végállomáson a Spar

A település egyik meghatározó fókusza a H5-ös vonal végállomása, ahol a közlekedési funkción kívül kereskedelmi tevékenység is jelen van. Április elején leégett az itteni szupermarket, ez az esemény is ráirányította a figyelmet arra, hogy a csomópont átfogó és teljes megújításra szorul. Erről a tűzeset másnapján a szentendrei polgármester, Fülöp Zsolt beszélt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak. IDE KAPCSOLÓDIK: „Félelmetes volt látni, milyen gyorsan terjed a tűz” – mondja Szentendre polgármestere, aki a helyszínen figyelte a Spar oltását

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az államtitkár szólt, hogy csinálják meg

Vitézy Dávid a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kezdeményezte a csomópont teljes megújítását a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) felé, azt kérve, hogy ne csak a hév területét, hanem a környezet is rendezésre kerüljön a nagyberuházás keretében.

Sokan figyeltek az eseményre

Vitézy Dávid a BKF vezérigazgatója és Vitályos Eszter államtitkár sajtótájékoztatót tart a szentendrei HÉV végállomáson – Forrás: Facebook/Vitézy Dávid

Fontos projekt

A H5-ös szentendrei hév teljes megújítása, akadálymentesítése, a Békásmegyertől kifelé leromlott pályaállapotok megszüntetése a BFK által előkészített egyik legfontosabb kötöttpályás nagyprojekt, mely a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában is szerepel.

Járvány utáni pénzforrások

Vitézy Dávid szerint gyakran hallani, hogy Budapest nem részesül a járvány utáni helyreállítási forrásokból. Szerinte ez nem igaz: a H5-ös hév teljes fejlesztése, melyet jelentős részben budapestiek, például az egész békásmegyeri lakótelep is használ, teljes egészében része Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének, mely jelenleg az Európai Bizottság előtt van – írja a közösségi oldalán.

Korszerűbb és gyorsabb HÉV

Szentendre életében a fejlesztéssel a hév és a végállomás szerepe tovább fog nőni, hiszen a fejlesztés után a mostaninál korszerűbb, gyorsabb, sűrűbben közlekedő járművekkel akadálymentesen, néhány perccel gyorsabban lehet majd elérni Buda belső területeit. A távlatban tervezett ötös metró, vagyis a H5-ös vonal Duna alatti összekötése a csepeli (H7) és a ráckevei (H6) vonalakkal pedig még több utast fog majd vonzani a dunakanyari térségből.

300 autónak épül parkoló

A következő konkrét fejlesztéseket tervezik Szentendrén a most induló beruházás keretében: az állomás, a peronok akadálymentesítése, igényes, egyedi építészeti kialakítása, A belváros felé vezető aluljáró akadálymentesítése, P+R parkoló létesítése 300 autó számára Szentendrén, összesen 1000 férőhely Békásmegyertől Szentendréig, fedett kerékpártároló (B+R) legalább 300 biciklinek, korszerű vizuális és hangos utastájékoztatás.

Megkérdezték az utasokat

A szentendrei állomásról egy külön kérdőívvel kérték ki a jelenlegi és potenciális utasok véleményét még tavasszal. 1298 válaszadó alkotott véleményt. A válaszokból kiderül, hogy az utazók 59 százaléka gyalog jut el a hévállomásra, az autóval közlekedők 95% pedig nagyon szeretne normális P+R parkolót.

2025-re készülhet el

A H5-ös hév fejlesztése során a többi megálló is akadálymentes lesz, megújul a pálya, az áramellátás, a kocsiszín és az utastájékoztatás, Szentendre és Békásmegyer között újjáépül a teljes pálya. Az északi és a déli hévek fejlesztése a BFK 2020 februári megalakulásakor startolt. Csaknem egy éve megkötötték a tervezési szerződéseket. Idén márciustól már engedélyezési és kivitelezési tervek készülnek. A kivitelezés európai uniós pénzből 2022-től, 2025-ig tarthat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A HÉV szentendfrei végállomása – Forrás: Facebook/Vitézy Dávid