Letartóztatták a Való Világ egykori sztárját, úgy tudni, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt vonult ki hozzá a Terrorelhárítási Központ.

Újabb balhé

Az elmúlt időszakban több hazai híresség is tiltott szerek fogyasztásával vagy terjesztésével került a hatóságok látókörébe, most pedig úgy tűnik újabb celeb került kábítószeres balhéba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Kivonult a TEK

Az AC News értesülései szerint a napokban megint egy ismert médiaszerelőt tartóztattak le. Mint írják november 7-én ugyanis a TEK vonult ki egy egykori valóságshow-szereplő soproni otthonába, hogy felelősségre vonják, amiért kábítószerrel kereskedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Való Világban tűnt fel

A portál információi szerint az illető korábban a Való Világban tűnt fel, sőt egészen dobogós helyezésig jutott, a műsort követően egy ideig élvezte a hírnévvel járó csillogást, ám egy ideje nem lehetett hallani felőle.

A rendőrség válasza

A Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányság, és az Országos Rendőrfőkapitányság sajtóosztálya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy név szerint ki is az illető.

Drogbotrányba keveredett énekesnő

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta mentővel vitték kórházba az ismert, magyar sztárénekesnőt, akire az otthonában találtak rá komoly sérülésekkel, a kórházban pedig az is kiderült, erős nyugtatók és kokain is volt a szervezetében.

Végezni akart magával

A hírek szerint az énekesnő végezni akart magával, a mentősök vélhetően még éppen időben érkeztek, így nem történt tragédia.

Kórházba szállították

Mint megírtuk mentősöket a földön fekvő, sérült kezű énekesnő látványa fogadta, a sérüléseit a helyszínen nyomókötéssel ellátták, majd szirénázva a legközelebbi kórházba vitték.

Veszélyes kombináció

A popsztár olyan benzodiazepin hatóanyagú nyugtatót, szorongás oldót szedett, amely önmagában is veszélyes, csak szigorú orvosi felügyelet alatt lehetséges, alkohollal vegyítve pedig komoly bajt okozhat. Ehhez a két szerhez adódott még a kokain, ez a hármas kombináció pedig az addiktológus szerint akár halálos is lehet.

Kis adag is elég lehet a tragédiához

„A baj mértéke függ a mennyiségtől is, de ha ilyen hármas kombinációról beszélünk, egészen kis adag is elég egy esetleges tragédiához, mert ezek a szerek előnytelenül hatnak, főleg együtt. Mindhárom szer egyenként is kockázatos, az együttes hatásuk pedig nehezen kiszámítható” – mondta el az eset után a Blikknek dr. Funk Sándor.

Elhagyta a kórházat

Az énekesnő információk szerint már másnap elhagyta a kórházat, a life.hu azonban most utánajárt, mi történik egy ilyen szituációban az öngyilkosjelöltekkel a kórházban, miként döntik el a szakembere azt, hogy az adott személy ön-és/vagy közveszélyes-e, továbbá, hogy biztonságosan hazabocsátható-e. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Kiemelt kép: Illusztráció