Amikor babát várunk naponta ezer meg ezer kérdés cikázik a fejünkben – mondta a Jön a baba dokumentum sorozat főszerkesztője, Hadas Kriszta, aki most új feladaton dolgozik. Profi szakemberek segítségével egésznapos workshopot szervez kismamáknak és kispapáknak. A célja, hogy a leendő szülők minél magabiztosabban várják a babát. 

Az unokánál

Köszönöm, hogy hívott, de 5 percem van, mert most érkeztem meg az unokámhoz – mondta a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak Hadas Kriszta, a Jön a baba című műsor házigazdája. Így nem volt más választásunk, pontosan kérdeztünk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A legfontosabb kérdés

Kettő is van. Az egyik, hogy mi fog történni velem a szülőszobán? A másik, hogy képes leszek-e jól gondozni a gyermekem?  Az egésznapos találkozón az előadók ezekre is válaszolnak majd – kezdte a még csak 50 éves nagymama-tévés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Különbözőek vagyunk

Sokféleképpen lehet jó anyának és apának lenni, mindenkinek más lehet a jó. A programunkkal gyakorlati tanácsokat, ötleteket akarunk adni és egyben megnyugtatni a szülőket, hogy jól csinálják a dolgukat.

Egyedi megoldások

Sára lányom születésekor csak 23 éves voltam, ami manapság fiatalnak számít, és visszagondolva sokat bénáztam, amiről aztán kiderült, hogy inkább csak egyedi megoldás volt, mint rossz anyaság. A nagy megmondások helyett inkább támpontokat nyújtunk majd a várandósoknak.

Jó anya/apa leszek?

Most mindenesetre olyan kérdésekre igyekszünk választ adni, hogy „tudom-e majd, hogy éppen mire van szüksége a babámnak, hogyan osszam meg a feladatokat a párommal, miképp teremtsük meg és őrizzük a családi harmóniát, feldolgozhatom, magam mögött hagyhatom-e a rossz családi mintákat, és hogyan őrizhetem, adhatom tovább a jót, ami a babámat segítheti a jelenben és a jövőben?

Szülésfelkészítés

A program egyik legbizalmasabb részében gyakorlott szülésznő a többi közt a vajúdás állomásairól, fontos praktikákról beszél majd. Választ kapunk arra is, hogy miért fontos az úgynevezett aranyóra és hogyan segíthet az apa a szülésnél. 

Baba elsősegély

A szülők rémálma, hogy történik valami váratlan, és nem tudnak segíteni. A gyakorlott mentőtiszt szerint a pánik elkerülése életet menthet. A gyakorlati oktatás során megmutatja, mit tehetünk addig, amíg megérkezik a szakszerű segítség. Hogyan járjunk el légúti idegentestek esetén és milyen egyéb veszélyhelyzetek adódhatnak. A leendő szülők próbababán is gyakorolhatnak. 

Tévhitek a szoptatás körül

 A baba táplálása az egyik legérzékenyebb része az anyaságnak, sokan rágörcsölnek, szoronganak, hogy lesz-e elég anyatej. A szakembertől a szoptatásra hangolódásról, egyéni praktikákról lehet majd hallani. Mindemellett a korszerű babagondozásba is beavatja a résztvevőket.

Hadas Kriszta történetei

Természetesen velem is találkozhatnak minden alkalommal – mondta Hadas Kriszta, aki főleg arról beszél szívesen, hogy „nem a külvilág, a környezet elvárásainak, hanem a saját iránytűnknek érdemes megfelelni”.

Jelentkezés

A workshopra egyedül, de párban is lehet jelentkezni, az utóbbi lényegesen kedvezményesebb. A helyszínekről, időpontokról és a feltételekről ide kattintva tudsz tájékozódni a Jön a baba honlapján.

Kiemelt kép: Hadas Krisztina