A jövő évben nagymértékben csökkennek, a földgázalapú szolgáltatóknál a jelenlegi szint csaknem felére eshetnek vissza a települések és intézményeik távhődíjai – közölte az Energiaügyi Minisztérium szerda este az MTI-vel. Hozzátették, hogy a tárca a tervezhető és költségtakarékos működésért három negyedévre rögzíti a díjak januártól érvényes mértékét.

Az intézményeket érinti

Azt írták: a magyar családok változatlanul rezsicsökkentett áron fűthetik távhővel otthonaikat. Az energiaválság és az energiahordozók drasztikus árnövekedése azonban jelentős többletterhet rótt a távhőszolgáltatásban vételező intézményekre, vállalatokra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jövőre olcsóbb lesz a távhő

Azt is elmondták, hogy a nem lakossági fogyasztók jövőre olcsóbban vehetik igénybe a távhőszolgáltatást. Az új díjak az Energiaügyi Minisztérium döntése alapján három negyedéven át maradnak érvényben, január elsejétől szeptember végéig nem változnak. A földgázalapú távhőszolgáltatóknál az úgynevezett külön kezelt intézményi díjak és az egyéb felhasználók árai a legtöbb településen csaknem megfeleződhetnek – hangsúlyozták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Még nem térnek vissza a válság előtti árak

Jelezték, hogy az energiaválság előtti árak 2023-ban nem térnek vissza, ám a lehetőségekhez mérten és a várakozásokhoz képest számottevően nő az önkormányzatok gazdálkodási mozgástere.

Idén kiderül, hogy mennyi lesz az annyi

Az intézményi és egyéb felhasználók a fűtési szezon nagyobbik felében sokkal olcsóbban vehetik igénybe a távhőszolgáltatást, mint az idei utolsó negyedévében. A pontos hődíjakat még decemberben megismerhetik a piaci szereplők – olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

15-szörösére nőttek a díjak

Szeptember végén jelent meg az a rendelet, ami teljesen új, a korábbi sokszorosát jelentő fűtési díjat rótt az intézményekre, vagyis a az önkormányzati cégekre, iskolákra, uszodákra, könyvtárakra is.

60 milliárddal nőttek a költségek

Karácsony Gergely korábban azt mondta, hogy egy éjszaka alatt 60 milliárddal ugrott meg a fővárosi iskolák, óvodák távhőköltsége. A döntés összesen 750 önkormányzati, állami vagy civil-karitatív fenntartású intézményt érint az óvodáktól kezdve az idősotthonokig. Ezek az intézmények péntekig nagyjából 4 milliárd forintnyi távhőszámlát fizettek ki egy fűtési évben, a rendelet szerint viszont már mintegy 64 milliárd forintosra nő a távhőköltségük.

Több fürdő és uszoda is bezárt

Mint ahogy azt mi is megírtuk, a megnövekedett rezsi miatt szeptember 19-től bezárt a Csepeli Strandfürdő. A honlapjukon határozatlan idejű zárásról írnak, a város Facebook oldalán pedig arról, hogy a téli időszak végéig tart zárva a kerület fürdője, de a Kispesti Uszoda sincs már nyitva.

Spórol a 12. kerület is

Több intézményt is bezár a hegyvidéki önkormányzat 2023. január 1-je és április 1-je között – tette közzé bejegyzésében az MKKP BP 12. kerület Facebook-oldala. A párt szerint Pokorni Zoltán azt javasolta alapján számos kerületi intézmény nem működne a téli időszakban.

A költségek miatt költözött néhány klinikai részleg is

November 30-tól a Szent Rókus Klinikai Tömb Stáhly utcai szakrendelőjének épülete bezár. Átmenetileg a szakrendelők valamint a családorvosi és foglalkozásegészségügyi ellátás a Szent Rókus Klinikai Tömb Gyulai Pál utca sarki épületébe. A pillanatnyilag a tömb toronyépületében üzemelő rehabilitációs betegellátó egységeket átköltöztetik az épület két legfelső szintjére, a pszichiátriai járó- és fekvőbeteg ellátás pedig az egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján fog működni.

A fővárosi orvosok sem tudják fizetni a rezsiköltségeket

Megírtuk azt is, hogy a 3. kerület orvosai összefogtak, mert úgy érzik tarthatatlan a helyzet, sürgősen megoldást kell találni. A 24.hu-hoz eljutatott közleményből kiderül, nem tudják kigazdálkodni a sokszorosára emelkedett rezsit. A november 18-ai keltezésű nyilatkozatot a III. kerület 56 felnőtt háziorvosa (az összes háziorvos 95 százaléka), 24 gyermek háziorvosa (92 százalék), 16 felnőtt fogorvos (a felnőtt fogorvosok 64 százaléka) és 3 gyermek fogorvos (43 százalék) szignózta. 

Brutális árak

A nyilatkozatban azt írják, hogy a távhő ára 16-szorosára, a villanyé pedig 8-szorosára emelkedett az elmúlt időszakban. “az alapellátásban dolgozó orvosok a legalább 10 éve változatlan, működésre fordítható finanszírozási összegből a megnövekedett egyéb költségek (pl. takarítás, könyvelői díj, informatikai rendszerek díja, gyógyszerek költsége, biztosítások díja stb.) miatt, a sokszorosára növekedett rezsiköltségeket kigazdálkodni nem tudják, illetőleg saját bérük terhére ennek kifizetését nem vállalják (hiszen ez egyetlen egy munkavállalói csoporttól sem elvárható) – írták.

A rezsidíjak átvállalása

Továbbá hozzátették: a kerület lakosaira semmilyen terhet nem tudnak és nem is akarnak áthárítani, így azonban a bevételeiket sem tudják növelni. Valamint hozzátették: az ország és a főváros számtalan önkormányzata átvállalja a rezsidíjak megemelkedett összegét, mert csak így biztosítható az, hogy az egyébként is kis létszámú, túlterhelt és többségében nyugdíjas korú, alapellátásban dolgozó orvosok munkájukat tovább folytassák.

Ezt mondja az óbudai polgármester

portál a téma kapcsán megkereste Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát is, akik válaszukban továbbították a polgármester egy korábbi közleményét: „a kormányzat az alapellátó orvosokat kivette a rezsitámogatott körből, és ezzel valóban nehéz helyzetbe hozta – a szakrendelőkhöz és a szociális ellátórendszerhez hasonlóan – országszerte a háziorvosokat. Az alapellátó orvosok a kormányzattal állnak szerződésben, így az állam felelőssége, hogy a praxisokat működtetni tudják. A probléma országos mérete és a szabályozási anomáliák miatt szerdán nyílt levélben szólítottuk fel a kormányt arra, hogy mielőbb tegye vissza az alapellátó orvosokat a rezsitámogatott körbe.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.