Az 55 éves férfi a 15. kerületi lakásában árulta az előre kimért marihuánát. A füves cigik alapanyagát fiataloknak is gond nélkül eladta. Lebukott, a rendőrök letartóztatták – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Fülest kaptak a zsaruk

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 15. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói olyan információt kaptak, ami szerint egy férfi kábítószert árul a kerületben.

Tetten érték

A rendőrök azonosították az 55 éves H. Zoltánt, akit november 12-én tetten értek, miközben kábítószert akart eladni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Marihuánát találhattak nála

A férfi tartózkodási helyén tartott kutatás során a nyomozók lefoglaltak 61,5 gramm – alufóliába adagolt – kábítószergyanús növényi törmeléket, és a drog porciózásához használt eszközöket.

Letartóztatták

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 15. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az 55 éves H. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság november 14-én elrendelt.

Ezek is érdekelni fognak!

Elterjedt drog

marihuana a legelterjedtebb drog a társadalomban. A szárított kenderörleményt cigaretta-papírba tekerik, ezt hívják joint-nak, spanglinak és elszívják. Vannak országok, ahol süteménybe keverik, vagy teát főznek belőle, és úgy fogyasztják.

Miről ismered fel a füvezőket?

A legfeltünőbb hatás, hogy nagyra tágul a marihuana hatása alatt állók pupillája, gyakorlatilag egy nagy fekete szempár néz vissza rád. Gyakran mosolyognak, és a kiszáradt szájuk miatt valamilyen folyadékot isznak. Buliban szinte biztosan sör vagy gintonic van a kezükben és azt kortyolgatják folyamatosan.

Marihuána hatása

A cannabis hatását általában hamar lehet érezni. Ilyen a gyorsabb szívverés, különböző érzékszervi zavarok. Körülbelül 30 percen belül eléri a maximális hatást. A következő órákban azonban teljesen elmúlik a hatása ezért a függők folyamatosan szívnak és folyamatosan adagolják a szervezetükbe a drogot.

Káros a tüdőre

Nagyon káros a tüdőre a füves cigaretta szívása, mivel a hatás növelése érdekében a fogyasztók megpróbálják minél hosszabb ideig a tüdőben tartani az égő kender füstjét. Ez felér körülbelül 5 átlagos cigaretta elszívásával és torokfájást, torokkaparást, torokgyulladásokat okozhat. | Ide kapcsolódik: További fontos infók a marihuánáról itt!

Kiemelt kép: illusztráció