A Nyitott Akadémia online sorozatában dr. Almási Kittivel Kajdi Csaba beszélget. A Konfuciusz Intézet Kínai mozihete most szintén online élvezhető, műsoron A yin-yang mester. A Planet Budapest Expo a Hungexpon ismeretterjesztő élményközponttal vár mindenkit a fenntarthatóság jegyében. A SlowXmas programsorozat ma is remek feltöltődést kínáló programokkal vár Budapest több helyszínén, a Magyar Vendéglátóipari Múzeum Borvirág klubjában ma egri borokkal ismerkedhetünk.

A TE döntésed – Dr. Almási Kitti Kajdi Csabával beszélget

20 órakor a Nyitott Akadémia YouTube csatornáján mutatják be Dr. Almási Kitti A TE döntésed című (hamarosan megjelenő könyvéhez kapcsolódó) új sorozatának hatodik epizódját.

SlowXmas – lassulj le és töltődj fel!

Immár negyedik alkalommal fognak össze Budapest ikonikus utcái, hogy a karácsonyi rohanás helyett rámutassanak az advent igazi jelentésére. Arra szeretnék ösztönözni a járókelőket, hogy lassuljanak le, töltsék stressz mentesen ezt az időszakot, a pörgést cseréljék élményekre és művészetre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Advent igazi jelentését megélni

Séták, előadások, kiállítások a belvárosban

A program, akár egy adventi kalendárium, minden napra ígér egy koncertet, kiállítást, színházi előadást vagy workshopot. Közös tematika a Múlt és a Jelen, valamint az együttműködés, az egymásra való odafigyelés.

Kínai fantasy kalandfilm

Online Kínai Mozi Hetek – A yin-yang mester

A pécsi Konfuciusz Intézet 2016 óta rendezi meg a kínai mozi heteket, mely a tavalyi évben sajnos a járvány miatt elmaradt, idén pedig kísérleti jelleggel az online térbe költözött. Ez időben és térben egyaránt új lehetőségeket teremt, hiszen bármikor és bárhonnan részt lehet venni a programban. A jin-jang mester / 阴阳师 (2021) Egy vérbeli kínai fantasy kalandfilm, ami az Onmyoji nevű kultikus mobiljáték adaptációja.

PLANET Budapest fenntarthatósági Expo

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a visegrádi országok fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye. Célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a klímaváltozás okozta kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók.

Felelős fogyasztással

Ismeretterjesztő élményközpont

Az érdeklődők meglátogathatják a Te bolygód (Your Planet) interaktív ismeretterjesztő élményközpontot, ahol átélhetnek egy lehetséges jövőt, megtapasztalhatják, hogy milyen lesz egy fenntartható világ városa, lakása, közössége, vagy energiaellátása, illetve megismerhetik a felelős fogyasztás alapjait és a fenntartható élelmiszerellátás megteremtésének fontosságát is.

Borvirág borklub Óbudán

A Magyar Vendéglátóipari Múzeumba várják havonta egy alkalommal a bort kedvelőket és élményre szomjazókat! Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat, melyeket maga a borász mutat be nekünk. Meghívott vendég: Mészkőhegy Kft., Vincze Béla Pincészete – Egri Borvidék, házigazda: Borvirág Zenekar

„Bacchus tölt poharat…”

Ingyenes programajánló

A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az akkreditált magyar reklámpiaci mérés (Gemius) szerint a forgalmas időszakokban már naponta 220 ezren olvassák. A programajánlókat tehát nálunk tényleg sokan látják. Jó hírünk van! Ha neked is van programajánlatod, szervezel egy rendezvényt, az éttermed új étlappal rukkolt elő, küld el nekünk az infókat és ingyen megjelentetjük, hogy tényleg sokan tudjanak róla. Fontos és hasznos infók programszervezőknek itt!

Kiemelt kép: Facebook/nyitottakademia