Bővítik a csaknem egy évvel ezelőtt megújult Mol Bubi közbringarendszert: a Budapesti Közlekedési Központ új kerékpárokat szerez be és új gyűjtőállomásokat is létesítenek – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

A vírus miatt is

A koronavírus-járvány megváltoztatta a közlekedési szokásainkat, ennek egyik pozitív eleme, hogy a kerékpáros közlekedés világszerte, így Budapesten is nagy mértékben növekedett – mondta Karácsony Gergely, kiemelve: ezt a növekedést szeretnék szolgálni azzal, hogy biztonságos kerékpáros infrastruktúrát építenek ki a fővárosban.

Józsefváros is beszállt

A főpolgármester a VIII. kerületben, a Práter utca és Szigony utca kereszteződésében újonnan létesített Mol Bubi állomásnál közölte azt is, hogy a józsefvárosi önkormányzat finanszírozásával a kerületben 5 új gyűjtőállomást hoztak létre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bővítés

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója bejelentette: újabb 900 kerékpárral és 75 gyűjtőállomással bővítik a Mol Bubi rendszert. Az első 350 kerékpár a idei év második félévében érkezik majd meg – közölte.

162 állomás

Walter Katalin elmondta: jelenleg 1560 bicikli használható a rendszerben és 162 állomás van Budapesten.

126 ezer használó

A közbringarendszernek már 126 ezer regisztrált felhasználója van, áprilisban 12 ezer új regisztráció volt – ismertette, hozzátéve: a napi bérlések száma meghaladja a 5700-at.

Emberközpontúság

Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), VIII. kerületi polgármester a városrészt érintő fejlesztés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt: a józsefvárosi önkormányzat egy élhető, emberközpontú kerületet szeretne létrehozni.

Bringák

A Práter utca és Szigony utca kereszteződésénél lévő Mol Bubi gyűjtőállomás. Újabb 900 kerékpárral és 75 gyűjtőállomással bővítik a Mol Bubi rendszert. Az első 350 kerékpár a idei év második félévében érkezik majd meg. MTI/Balogh Zoltán

Ezért támogatják a bicajozást

„Nem az eszközökhöz szabjuk a városfejlesztésüket, hanem az emberek igényeihez”, ezért fontos a kerékpáros közlekedés támogatása is – mondta.

A helyszínek

Pikó András közölte, a Teleki téren, a Mátyás téren, a Losonci lakótelepen, a Kálvária téren, valamint a Bródy Sándor utca és a Horánszky utca kereszteződésében létesült új gyűjtőállomás.