A főváros olyan emlékévet készül tartani 2023-ban, amely a lehető legváltozatosabb módon bemutatja Budapest történelmét, bevonva az ott lakókat és a főváros iránt elkötelezett vidékieket egyaránt – közölte a főpolgármester.

Még legalább másfél év

 Minden remény megvan arra, hogy a felújított Lánchíd átadásával ünnepelhetik majd meg Budapest megalakulásának 150. évfordulóját. Megjegyezte, 148 éve éppen ezen a napon jött létre a főváros, Pest, Buda és Óbuda egyesítésével – mondta  Karácsony Gergely.

A sokrétű múlt

Fontosnak nevezte, hogy bemutassák Budapest sokrétű múltját. A Városliget, a világ egyik első közparkja közadakozásból készült el, de arra is büszkének kell lenni, hogy a kontinens első földalattiját a magyar főváros építette meg – sorolta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tolerancia

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes kijelentette, hogy Budapest azért erős, mert toleráns, büszke a saját sokszínűségére. Azt mondta, azért dolgoznak, hogy a kultúra mindenki számára elérhető legyen.

Szóba került a Merlin Színház

Az emlékévre három új kulturális teret is létrehoz a főváros: megújul a Merlin Színház, lesz egy új Budapest Galéria, valamint talán idén nyárra a Margitszigeten is felavathatnak egy új helyszínt – sorolta.

Nemzetközi könyvfesztivál is lesz

Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója jelezte, hogy 2023-ban megvalósul a Könyvfőváros program, amely még szorosabb kapcsolatot alakít ki az emberek és az olvasás között.

Mások

Nyáry Krisztián, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, hogy a programok szervezéséhez mintegy 50 embert kért fel, akik különböző gondolkodásúak. Az köti össze őket, hogy szeretik a fővárost és jók az ötleteik. Közölte, egy dolog nem érdekelte: az érintettek politikai hovatartozása.

Vállalatokra is számítanak

A kuratóriumi elnök megjegyezte: szeretnének elismerni nagy múltú cégeket, vendéglátóhelyeket, amelyek nagy múlttal rendelkeznek. Ezeket a vállalatokat bevonnák a rendezvénysorozat előkészítésébe.

Az új Zugló is érdekelheti

Díszpolgárságot is adományoztak

A főváros díszpolgári címet adományozott Adamis Anna dalszövegírónak, költőnek, Bíróné Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművésznek, Iványi Gábor lelkésznek és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfusnak. Posztumusz díszpolgári címet adományoztak Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőrnek, Perczel Anna építésznek és Tandori Dezső Kossuth-díjas költőnek.

Pro Urbe Budapest-díj

Pro Urbe Budapest díjat kapott Hernádi Judit és Máté Gábor színművész, Pintér Béla író, rendező, Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, a Fészek Művészklub, valamint „Beke” Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnök-menedzsere.