Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Karácsony Gergely a napokban arra kérte a belügyminisztert, hogy hatalmazza fel a fővárost, hogy saját hatáskörben elrendelhesse a maszk használatát zárt térben. A kormány nyáron vette el az önkormányzatoktól azt a jogot, hogy saját hatáskörben dönthessenek az intézményeikben történő maszkviselési szabályokról. Azonban nagyon úgy tűnik hiába Karácsony Gergely kérése.

Emelkedik a fertőzöttek száma

A főpolgármester is felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig itt van az életünkben a járvány, ráadásul folyamatosa emelkedik az új fertőzöttek száma. Az utóbbi két nap már több, mint ezer pozitív esetet regisztráltak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt szerepe van

„Az oltás felvétele valóban a legjobb védekezés a vírussal szemben, de a Magyar Tudományos Akadémia a héten javaslatokat fogalmazott meg, amelyben kiemelt szerepe van a maszkviselésnek a zárt terekben: a közösségi közlekedés járatain vagy rendezvényeken” – írta Facebook oldalán Karácsony Gergely néhány nappal ezelőtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Levelet írt a kormánynak

Karácsony iránymutatónak tartja a szakértők véleményét, ezért levélben fordult a kormányhoz, amelyben azt kérte, hogy rendeljék el a maszkviselést. A héten a Magyar Tudományos Akadémia mellett, már a Magyar Orvosi Kamara is figyelmeztetett a maszkhasználat fontosságára a koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt.

Máshol is kötelező a maszk

„Tudom, hogy már mindenkinek elege van a vírusból, és nem szívesen hordana ismét maszkot, de sajnos tudomásul kell vennünk, hogy egyelőre nem elegendő az oltásra alapozott védekezési stratégia. Hazánknál nagyobb átoltottsági szinttel rendelkező országokban is kötelező a száj és az orr eltakarása” – folytatta a bejegyzésében a főpolgármester.

Felhatalmazást kér

„Levelemben azt is kértem a belügyminisztertől, hogy ha a központi Operatív Törzs nem tartja szükségesnek a maszkhasználat bevezetését, hatalmazza fel a Fővárost, hogy saját hatáskörben elrendelhesse azt” – írta Karácsony. 

Mindenki oltassa be magát

„Kérek mindenkit, aki még nem tette, oltassa be magát, akinek már elérhető a harmadik adag regisztráljon arra, és persze viseljük a maszkot. Ez az intézkedés járt a legkevesebb kellemetlenséggel, nem nagy áldozat azért, hogy vigyázhassunk egymásra” – fejezte be a főpolgármester. A teljes levél itt található: t.ly/AYuT

Hiába kéri

Azonban nagyon úgy fest, hiába kéri a főpolgármester, a kötelező maszkviselést egyelőre nem vezeti vissza kormány, ezt a EMMI erősítette meg az ATV Híradójának.

FRISS!

Oltásalapú védekezés

„A járvány negyedik hullámában a védekezés már oltásalapú, hiszen a vírus ellen az oltás biztosítja a legerősebb védelmet, és az előző hullámokkal szemben, ma már van vakcina és a lakosság 60%-a védett. Emellett a maszkviselés továbbra is kötelező a kiemelten veszélyeztetettnek számító területeken: az egészségügyi intézményekben és a szociális intézményekben. Emellett a mindennapokban a maszk ugyan nem kötelező, de nem is tiltott, ha valaki hordani szeretné, nyugodtan megteheti” – közölték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd