Karácsony Gergely is megkapta az első oltását. A főpolgármester egy facebookos bejegyzésben jelentette be a nagy hírt.

Beoltották

Április 4-én Karácsony Gergelyt is beoltották a koronavírus ellen. A főpolgármester egy Facebook-bejegyzésben árulta el, hogy egy önkormányzati rendelőben megkapta az első oltását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Rendelőben kapott oltást

„Történetesen egy ellenzéki önkormányzat rendelőjében kaptam meg az oltást, de mivel pár percre egy normális Magyarországon éreztem magam, ennek semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottam, hiszen biztosra vettem, hogy egy kormánypárti önkormányzat ugyanilyen lelkiismeretesen szervezte volna meg ezt a feladatot” – írta a bejegyzésében Karácsony Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondta a vakcináról

A főpolgármester ezen kívül még azt írta, hogy pénteken hívta fel a háziorvosa, hogy ma megkaphatja az első oltást. Az viszont nem derült ki a posztból, hogy pontosan melyik vakcinát kapta, ezzel kapcsolatban a politikus csak annyit írt: azzal a vakcinával oltották be, ami jutott.

Folyamatosan oltanak

Orbán Viktor péntek reggel jelentette be az állami rádióban, hogy április 4-e után már 2,3 millió felett lesz a beoltottak száma, míg egy héttel később elérjük a 3 milliós számot. A következő lépés a 3,5 millió lesz.

Zajlik a 65 év felettiek oltása

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy „egy hét múlva minden 65 év feletti magyar ember, aki regisztrált, meg fogja kapni az oltást”. Elmondása szerint már csak 250 ezer regisztrált 65 év feletti van, aki eddig még nem kapott oltást.

Előreveszik a középiskolásokat is?

Egy héten belül arról is dönt a kormány, hogy az oltási sorrendben előrevegyék-e a 16-18 év közöttieket. A kérdés nagyon is aktuális, mert a kormány április 19-én már nyitná az iskolákat.

Nem lesz kötelező az oltás

Orbán Viktor pénteken azt is elmondta, hogy az oltás még mindig nem kötelező, de a járványt csak a vakcinák állíthatják meg.

Akit behívnak, menjen el az oltásra

A miniszterelnök húsvétvasárnap hajnalban egy vakcinaraktárba látogatott el, hogy megnézze, hogy halad a szállítmányozás. A látogatása során kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók az ünnepek ideje alatt is oltanak, így aki megkapta a behívóját az oltásra, az feltétlen menjen el a vakcinájáért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Így oltották be Karácsony Gergelyt

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook