Karácsony Gergely felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját, utódja a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettese lett.

A főpolgármester megköszönte Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett.

Karácsony Gergely sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel – áll a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A főpolgármester május 5-i hatállyal megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét, akitől elsősorban azt várja, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között is biztosítsa a BKK kiegyensúlyozott szervezeti működését, illetve folytassa a budapesti közlekedés fejlesztése érdekében megkezdett munkát.

Varga Ivett 2020 februárja óta vezette a BKK-t, a társaság élén töltött időszak nem volt botránymentes, a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is írt arról, hogy zaklatási ügy miatt rúgták ki a cég egyik projektvezetőjét. Sajtóhírek szerint Varga Ivett a bizottság által javasolt munkáltatói intézkedést, vagyis a munkavégzés alóli felfüggesztést, nem tette meg, és más intézkedést sem javasolt az ügyben.

Kiemelt kép: Varga Ivett – Fotó: MTI/Mohai Balázs