Amint arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és “hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők, ugyanis elképesztő parádéval készülnek.

Megosztó

A tűzijáték kérdése azonban alaposan megosztja az ország lakosságát, sokan úgy vélik nem okos ötlet milliárdokat elkölteni a tűzijátékra, pláne most, azt követően, hogy a kormány bejelentette a rezsicsökkentésre vonatkozó módosításokat. Ennek részletei egyébként időközben már a Magyar Közlönyben is megjelentek, ebben a cikkünkben írtunk róla. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több helyen nem lesz

Az országban számos város vezetése gondolja úgy, hogy felesleges pénzkidobás a parádé, így a napokban sorra jelentették be többen is, náluk idén biztosan nem lesz tűzijáték. Siófok, Szentes, Salgótarján és Pécs vezetése is úgy véli, ezek a forintok okosabban is elkölthetők.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pécsen is elmarad

Pécs polgármestere, Péterffy Attila egy hosszabb posztban írt arról még szerdán, hogy az így megpspórolt pénzt az önkormányzat inkább a pécsiekre és a klímavédelemre fordítja.

Kistarcsán lesz

Ezzel szemben akad olyan település is, ahol a lakosság szavazatai alapján nem kellene, hogy legyen tűzijáték, mégis lesz. Kistarcsa polgármestere ugyanis úgy döntött, saját zsebből finanszírozza meg a parádét. Mint azt portálunk is megírta ifj. Juhász István, a település fideszes polgármestere a közösségi oldalán jelentette be: Kistarcsán nem marad el a tűzijáték.

Szavaztak

bejegyzésből kiderül, hogy a polgármester először internetes szavazásra bocsátotta a kérdést, ahol egyértelmű döntés született: ne legyen tűzijáték a településen. Ifj. Juhász István el is fogadta ezt a döntést, a költségvetésben a tűzijátékra biztosított 440 ezer forintból inkább tűzifát vesznek, amit a legrászorulóbb idős emberek kapnak majd meg.

Saját zsebből

Ennek ellenére tűzijáték mégis lesz, a polgármester ugyanis úgy döntött saját pénzéből finanszírozza meg azt. “…a tűzijáték nem marad el augusztus 20-án. Saját augusztusi fizetésemből felajánlom az ehhez szükséges összeget, hogy a családok, idősek, fiatalok együtt ünnepelhessenek a koncertek után! Szeretném, hogy valóban felhőtlenül teljen ez a nap mindenkinek!” – olvasható a posztban.

A budapesti parádét is sokan ellenzik

A budapesti tűzijáték kérdése is sokakat foglalkoztak, többen úgy vélik balga dolog ilyen nehéz időkben súlyos milliárdokat költeni a tűzijátékra. Karácsony Gergely is ezen az állasponton van, a főpolgármester a közösségi oldalán nemrégiben azt írta: „Kiderültek a rezsitámogatás korlátozásainak részletei, világos, hogy komoly terhekkel kell szembenéznie a magyar családoknak. Ebben a gazdasági helyzetben felesleges pénzkidobás egy akkora tűzijáték, amilyet a kormány tervez augusztus 20-ra. Habár fontosnak tartom, hogy méltóképpen megünnepeljük az államalapítás évfordulóját, tehetnénk mindezt az észszerűség határain belül.”

Karácsony Gergely sem tartaná meg

„Már több polgármestertársam jelentette be, hogy mégsem rendeznek tűzijátékot az általuk vezetett településen, az így spórolt összeget inkább az emberek megsegítésére fordítják. Én Budapest főpolgármestereként ugyanezt nem tudom megtenni, nincs beleszólásom, hogy a kormány mit tervez és mennyiből a fővárosban. Ha rajtam múlna nem lenne tűzijáték, a milliárdokból pedig érdemi segítséget kaphatnának, akik az elszabadult árak mellett most már magasabb rezsit is kénytelenek fizetni.”

Segíteni próbálnak

„A városvezetés mindent megtesz, hogy megsegítsük azokat, akik bajba kerültek a megszorító intézkedések miatt. Kértem a kollégákat, hogy dolgozzák ki, milyen eszközökkel tudunk segíteni a rezsicsökkentés elvonása miatt bajba jutott lakosoknak. Előzetesen tájékozódni a [email protected] email címen lehet, illetve időpont foglalás után személyes tanácsadást vállal Budapest Zöld irodája, elérhetőséget itt találtok.”

Nehéz hónapok jönnek

„Nehéz hónapok várnak ránk, az embereknek támogatás kell, nem tűzijáték az adóforintjaikból. Még van hátra egy hónap, nem késő lefújni az ünnepséget és végre az emberekkel foglalkozni. Aztán majd, ha jobb napokat élünk, tartsunk inkább fényjátékot, a tűzijáték felett amúgy is eljárt az idő, szennyezi a környezetet és veszélyezteti az állatvilágot.” – olvasható a posztban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely