A Lánchíd felújítása miatt ideiglenesen le kellett zárni a budai alsó rakpart egy részét, de, hogy ne heverjen parlagon a teljesen lezárt terület, ezért civil szervezetekkel, és az I. kerületi önkormányzattal közösen pihenőparkot hozunk létre – írja közösségi oldalán a főpolgármester.

Lezárás a Lánchíd miatt

Ahogy arról beszámoltunk több mint 2 hónapra lezárták a budai alsó rakpart egy szakaszát. A Lánchídat újítják fel, erről itt írtunk részletesen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt van a lezárás

Június 20-tól, hétfőtől augusztus közepéig ideiglenesen lezárták a közúti forgalom elől a budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között. Erre azért van szükség, mert az állványon veszélyes munkát végző dolgozók, valamint a munkaterület alatt közlekedők biztonságát nem lehet a közúti forgalom fenntartása mellett biztosítani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Így változik az autós közlekedés

Óbuda felől, déli irányba a Halász utcáig haladhatnak a gépjárművel közlekedők. Ott fel kell hajtaniuk a Fő utca irányába, majd a Fő utca–Alagút–Alagút utca–Attila út–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon, vagy a Fő utca–Lánchíd utca–Apród utca–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon haladhatnak.

Északi irány

Északi irányba a Döbrentei térig lehet közlekedni. Onnan az Attila út irányába haladhatnak tovább a gépjárművel közlekedők az Attila út–Alagút utca–Alagút–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart, vagy az Attila út–Lánchíd utca–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart útvonalon, és a Halász utcától térhetnek vissza a budai alsó rakpartra. 

Margit hídi lehajtó

A Halász utcai felhajtó szűk kapacitása miatt a Margit hídnál sem lehet lehajtani déli irányba az alsó rakpartra. A teherforgalomnak az Árpád híd–Hungária-gyűrű–Rákóczi híd útvonalon érdemes közlekednie. A budai alsó rakpart egy szakaszának lezárásáról a BKK oldalán olvasható bővebb információ.

Lelkesedik érte

Karácsony Gergely szerint a lezárás egyben lehetőség, hogy néhány hétre a pesti alsó rakpart tavalyi kísérletének folytatása után visszaadják a városlakóknak az ideiglenesen funkciótlan területet. A növények például már meg is érkeztek, várunk benneteket is – írja a főpolgármester.

A posztja

Soha vissza nem térő lehetőség 

Az I. kerületi önkormányzat a területre alapvetően pihenőparkot tervez, ahová – mint azt a közösségi oldalukon írják – érdemes lesz lesétálni, leülni egy pihenőágyra, vagy egy piknikező plédre olvasni. Mindezt közel a Dunához, a Várkert tövében.

Címlapfotó: Valyo, a város és a folyó.