Azt eddig is tudtuk, hogy Mészáros Lőrinc, a maga 479,4 milliárd forintnyi a leggazdagabb magyar, hiszen erről még február elején a Forbes is írt, amikor újfent összeállították a leggazdagabb magyarok listáját. Azt azonban talán álmában sem gondolta volna senki, hogy Felcsút egykori polgármestere a rock legendánál, Mick Jaggernél is gazdagabb.

Brit milliárdosok a korona idején

A Forbes most azon apropóból nyúlt ismét a milliárdosok pénztárcájába, hogy megmutassa a koronavírus-járvány súlyos gazdasági hatása dacára Nagy-Britanniában bizony rekordra emelkedett a milliárdosok száma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Gyarapodtak a pénztárcák

A magazin mostani összeállításában olyan nevek szerepelnek, mint az ukrajnai születésű olaj-, zene- és médiamágnás, Sir Leonard Blavatnik, akinek a vagyonát 23 milliárd fontra becsülték, 7,219 milliárddal többre a tavalyinál. KAPCSOLÓDÓ: Még mindig Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, de Vajna Tímea is elkezdte feltornázni magát

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az idei lista

Mint írják a The Sunday Times című konzervatív lap már 1989 óta minden tavasszal összeállítja a listáját, a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. Az idei lista tanúsága szerint 24-gyel több a milliárdos, mint egy évvel ezelőtt.

Ezek a vállalkozások jutottak előnyhöz

A lista szerint a járvány azoknak a vállalkozásoknak kedvezett, melyek a termékeiket közvetlenül el tudták juttatni a fogyasztókhoz, így téve elviselhetőbbé az életet a korlátozások ideje alatt.

Rowling még mindig az élen

Az irodalmárok vagyonlistáját még mindig messze a Harry Potter könyvek írója,  Joanne K. Rowling vezeti, a maga 820 millió fontjával. Ő egyébként tag lehetne a milliárdosok klubjában is, ám vagyonából rengeteget költ jótékonyságra.

A Beatles egykori tagja is dúskál a vagyonban

A leggazdagabb brit zenészek, illetve zeneszerzők 2021-es listját az egykori Beatles tag, Sir Paul McCartney vezeti, a 820 millió fontos vagyonával, a negyedik helyen pedig Sir Elton John foglal helyet, akinek a vagyona jelenleg 375 millió font.

Ez is érdekelhet:

Mészáros Lőrinc maga mögé utasítja a brit zenei világ krémjét

A Forbes itt jegyzi meg, hogy a leggazdagabb magyarok legfrissebb 50-es listájának élén landoló Mészáros Lőrinc vagyona ennek több mint a háromszorosa, illetve kitérnek arra is, hogy a felcsúti milliárdos csaknem négyszer gazdagabb a The Rolling Stones frontemberénél, Mick Jaggernél, akinek a vagyona bár gyarapodott az elmúlt egy évben, még így „csak” 310 millió fontból tud gazdálkodni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc – Forrás: YouTube