Sok százezer forint helyett ingyenesen juthatnak jelentős tudáshoz a kis, – és középvállalkozások. Egy új program keretében 40 órás tananyagot kapnak teljesen ingyen. Ebből megismerhetik mire jó a digitalizáció és hogyan kell azt jól csinálni, de szó lesz a kommunikációról és üzleti újításokról is. Aki sikeres bizniszt akar mindenképpen érdemes ránézni a tananyagra, különösen, hogy ingyen van.

Versenyképes tudás

A jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a 8 hetes ingyenes informatikai oktatásra az Újratervezés Programban, és az informatikusok képzésére azért került sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az oktatási anyagot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

Tarts lépést a piaci igényekkel

Az államtitkár elmondta: a koronavírus-járvány még inkább felértékelte a digitális jelenlétet, az önmagukat képezni akaróknak online megoldásokat kellett keresniük, a képzőknek pedig lépést kell tartani a piaci igényekkel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vállalkozz okosan!

A mikro-, kis és középvállalkozások fejlesztését segíti a Budapesti Értéktőzsde oktatási intézménye, Budapest Institute of Banking tananyaga Vállalkozz okosan! elektronikus képzési modul.

Hasznos tudás

A tananyag szakmai tartalmának kidolgozása a minisztérium megbízásából már a járvány idején elkezdődött. Az ingyenesen online elérhető oktatással a cél, hogy minél több vállalkozás számára adjon a gyakorlatban is alkalmazható hasznos ismeretet.

40 órás online képzés

Fábián Gergely, a Budapest Institute of Banking Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Vállalkozz okosan! ekkv-tananyag 9 modulból áll, amelyből az első 5 vált ingyen elérhetővé 2020. december 10-én a www.ekkv.hu. honlapon, regisztrációt követően.

A saját tempódban csinálhatod

A szakaszosan is elvégezhető 5 modul 40 órás tananyagot tesz ki. A képzés a legfontosabb témákat öleli fel, köztük az üzleti innovációt, a digitalizációt, a generációváltást, a humánerőforrás lehetőségeket, a kommunikációt.

Az államtitkár szerint minden szuper

A sajtótájékoztatón György László államtitkár szólt arról is, hogy Magyarország az EU-tagországok rangsorában azok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség. Októberben a magyar munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb volt az Európai Unióban. Magyarországon a március 11-i veszélyhelyzeti intézkedések óta több mint 900 milliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntöttek, a források megfelelő hasznosulásához a humánfeltételeket, az emberi képességeket is fejleszteni kell, ezért fontos a kkv-k fejlesztését segítő elektronikus tananyag – jegyezte meg az államtitkár.

Ezek a sztorik is érdekelhetnek:

MTI/BPK – Kiemelt kép: illusztráció