Ambrus Attila azt mondta, benne volt a levegőben, hogy bajt fog okozni az esztergomi robbantó. Értetlenül áll azelőtt, hogy miért nem tudták korábban megfékezniük a hatóságoknak a férfit. Elmondása szerint komoly gondokkal küzdött a hozzá közel lakó személy.

Szinte a Viszkis szomszédjában történt az eset

Légvonalban mindössze négyszáz méter választja el Ambrus Attila lakhelyét a tegnap történt tragikus esztergomi robbantás helyszínétől. A Viszkis éppen nem volt otthon aznap, Írországból tartott hazafelé. Apósa elmondta, hogy a házuk ablakai megremegtek, amikor a detonáció történt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Soha nem beszélt egymással Ambrus Attila és a robbantónak

A robbantást előidéző László és Ambrus Attila nem ismerték egymást közelebbről. Még csak nem is beszéltek egymással annak ellenére, hogy nem éltek túlságosan távol egymástól. Néhányszor azonban látták egymást, sokszor arra kerekezett el, amikor a gyermekeiért ment, amerre László lakik.

Gondjai lehettek Lászlónak

A Viszkis elmondása szerint a robbantó komoly gondokkal küzdött. A hatóságokkal már korábban is meggyűlt a baja. Közüzemi tartozással is rendelkezett, de általánosságban véve utálta a rendszert és a zsarukat is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nagy volt az igazságérzete

Ambrus Attila szerint László azt gondolta, hogy igazságtalanul többet kell fizetnie az áramért. Elvették az autóját, és ki is akarták lakoltatni. A Viszkis azt mondta a Blikk számára, hogy sokminden vezetett addig, amíg végül a robbantó elkövette a tegnap történteket.

A Viszkis szerint várható volt, hogy valami történni fog

“Kódolva volt, hogy valami történik majd” – mondta a lap számára Ambrus Attila. Kitért arra is, hogy nem volt egyszerű az élete, rendkívül magas igazságérzettel rendelkezett. Úgy véli, hogy László már hónapok óta tervezgethette a robbantást.

Ambrus Attila nem érti, miért történhetett meg ez a szörnyűség

A Viszkis rejtélynek titulálta, hogy miért nem vették komolyan. Állítása szerint többször jártak már nála a zsaruk, tudták jól, hogy beszámíthatatlan. Szerinte köztudott volt, hogy valamire készül.

Összeesküvés-elméletekben hihetett

Egy utcában élő férfi azt mondta a Telex számára, hogy László mindenkit az összeesküvés-elméleteivel traktált. Az emberek ezért el is fordultak tőle. A robbantó állítólag nem akart része lenni a rendszernek.

Rengeteg élelmiszert halmozott fel

A lap úgy tudja, hogy a férfi egy évre elegendő élelmiszert halmozott fel. Készülhetett a világvégére, a háborús helyzetekre. Alkalmi munkákból élt, ám elég drágán dolgozott másokhoz képest.

Zavart volt

Egy másik férfi azt mondta, rendszeresen látta a robbantót, volt, hogy szóba is elegyedtek egymással. Leírása szerint zavart volt. Felvetődött, hogy László dolgozna a férfinak, ám végül erre nem került sor.

Flexszel vágott a gázpalackba

A körözés alatt álló László egy flexszel vágott bele a gázpalackba, amikor a TEK-esek be akartak menni hozzá. A robbanás erejétől a TEK-esek 8-10 métert repültek, majd egy kisebb tóba esetek. A robbantásban egy rendőr és maga a robbantó is meghalt, nyolc rendőr és három tűzoltó pedig megsérült. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ambrus Attila