Bese Ferenc, Soroksár polgármestere a közösségi oldalán tudatta a követőivel és a közvéleménnyel, hogy elkapta a vírust.
Ahogy a közleményében fogalmaz, hétfőn tapasztalta magán a tüneteket, amelyet követően az úgynevezett PCR-teszt elvégzését kérte, az pedig pozitív eredményt hozott.
Az ezt követő időszakban otthonról folytatja a munkát, illetve arra kéri a többieket, hogy hasonló esetben felelősen járjanak el, vigyázzanak egymásra!
A BudapestKörnyéke legfrissebb híreit itt olvashatod!
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mint ahogyan arról a BudapestKörnyéke is beszámolt Kőbánya polgármestere is megfertőződött, D. Kovács Róbert is a a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a koronavírus-tesztje pozitív lett.
Ez is érdekelhet:
Elképesztő ütemben terjed ebben a szomszédos országban a koronavírus
Kiemelt kép: Bese Ferenc – Facebook