Koronavírusos lett az egyik fővárosi óvoda dolgozója. A 18. kerületi polgármester Facebook oldalán számolt be az esetről.

A 18. kerületi Zenevár óvoda egyik dolgozójánál igazolt koronavírus-fertőzést állapítottak meg a napokban.

A járványügyi szakemberek elvégezték a kontaktkutatást és az eset kivizsgálását.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Kiderült, hogy az illető kolléga két másik óvodai dolgozóval került mindössze kapcsolatba (gyerekekkel, szülőkkel nem). Mindhármukat hatósági karanténba helyezték. A járványügyi szakemberek megállapították, hogy egyelőre további intézkedésekre nincs szükség” – írta Facebook oldalán a 18. kerület polgármestere.

Szaniszló Sándor azt írja:

  • A tegnapi nap folyamán a teljes intézményt fertőtlenítették.
  • Augusztus 31-én, hétfőn, még egy fertőtlenítő takarítást elvégeznek, amely érinti nemcsak az épületet, de az udvart is.
  • Ezen a napon nevelés nélküli nap lesz, tehát a gyerekek nem mennek oviba. Keddtől teljes üzemben várják a kicsiket.
  • A következő két hétben fokozottan ellenőrizzük az intézményt
  • A legkisebb gyanú esetén azonnal további lépéseket teszünk.
  • További fejleményekkel természetesen, ahogy szoktam, azonnal jelentkezem.

Törökbálinton egy egész óvoda került karanténba

A napokban derült ki, hogy a törökbálinti Walla óvoda egyik dolgozója is elkapta a vírust, ezért a teljes óvodát lezárták, a gyerekeket karanténba helyezték.

A bulikban terjed a fertőzés

A BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt arról, hogy Szlávik János szerint születésnapokon, esküvőkön vagy valamilyen zárt térben tartott rendezvényen terjed leginkább a vírus.

Kiemelt kép: illusztráció