A tankerület ugyanazoktól a cégektől kért ajánlatot és mindenhol ugyanaz a cég nyert, és jutott hozzá ezzel összesen 400 millió forintnyi megbízáshoz.

Megsértették

A Momentum Hegyvidék elnökségi tagja, dr. Novák István bejelentése alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság kimondta, hogy a Hajnissné Anda Éva vezette Közép-Budai Tankerületi Központ közbeszerzései megsértették a közbeszerzési törvényt – olvasható a párt közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kazánokkal csalhattak

A tankerület több iskolában végzett kazáncserét az elmúlt években olyan közbeszerzési eljárások keretében, ahol meghívott cégektől kértek be ajánlatot, tehát nem indulhatott el csak úgy bármelyik vállalkozás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mindig ugyanaz nyert

Négy eljárásban mindig ugyanazoktól a cégektől kértek ajánlatot és mindenhol ugyanaz a cég nyert, és jutott hozzá ezzel összesen 400 millió forintnyi megbízáshoz – írja a 24.hu.

Milliós bírság

A Közbeszerzési Törvény viszont kimondja, hogy “az ajánlatkérő a különböző eljárásokban ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplők személyét lehetőség szerint változtatja.” Ezt a Közép-Budai Tankerület nem tette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata szerint, ezért hárommillió forint bírságot szabott ki a tankerületre.

Lett volna más cég

Az indoklásban a Döntőbizottság kifejtette, hogy az ajánlatadásra felkért cégek változtatása kifejezetten a korrupció kialakulását hivatott megelőzni. Az indokolás másik megállapítása, hogy az iparkamara nyilvántartásában Budapesten és Pest megyében több mint 27 ezer olyan vállalkozás van, melynek tevékenységi köre kiterjed a kazáncserére, tehát lett volna mód más cégektől is ajánlatot kérni, nem csak mindig ugyanattól az öt cégtől.

Nem volt idő

Ezzel kapcsolatban Hajnal Mikós, a Momentum parlamenti képviselője azt írta egy vonatkozó Facebook-bejegyzésben, hogy a beszerzést követő vizsgálat során a tankerület azzal védekeztek, hogy nem volt elég ideje más cégek felkutatására.

Beszállítókkal mutyiztak

Ahogy írtunk róla, a rendőrség, valamint az ügyészség is megerősített azt a pár hete megjelent sajtóértesülést, mely szerint a hatóság hivatali vesztegetés és sikkasztás miatt nyomoz egy tankerületi vezetőt érintő ügyben. Úgy néz ki a vezető a beszállítókkal mutyizott, akik ingyen dolgoztak neki, azért, hogy az iskolákba továbbra is ők vigyék a zöldséget és a gyümölcsöt.

Ingyen munka

A tankerületi vezető úgy gondolta, hogy saját magának kér ingyen munkavégzést, és egyéb ajándékokat, cserébe azért, hogy a vállalkozók tovább dolgozhassanak vagy beszállíthassanak a felügyelete alá tartozó intézményekbe.

Pályázat

Állítólag volt olyan eset, hogy 700 kiló gyümölcsöt kért egy – a tankerülettel szerződésben álló vállalkozótól – hogy aztán sikerrel pályázhasson az iskolagyümölcs-programban történő beszállításra.

Kiről lehet szó?

A váci lap cikkéből arra lehet következtetni, hogy a Váci Tankerületi Központ vezetőjéről lehet szó, aki bár nem a nyomozással összefüggésben, de nevesítve is a van az írásban. A Narancs többször is próbálta elérni a vezetőt, aki írásban csak annyit reagált: nem keresték a rendőrségtől. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció