Az egyik autós nem volt kellően körültekintő, vélhetően ez vezetett a súlyos balesethez.

Szerdán történt

Ahogyan korábban megírtuk, Budapest 10. kerületében egy személyautó egy mentőautóval ütközött. A baleset nagyon csúnyának tűnt, de végül szerencsés volt a kimenetele. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A baleset körülményeiről

A mentő a Gyömrői út irányából ment az Újhegyi úton a Maglódi út felé, amikor megtörtént a baj. Egy BMW sofőrje nem vette észre, hogy a mentő már előzni próbálja, és balra fordította a kormányt, és a mentőautó oldalával ütközött.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A fák foghatták meg a mentőautót

A mentőautó a járdára tudott menekülni, majd egy ház kertjébe csapódott. Óriási lendülettel tarolta le a kerítést, a fák állították meg. A mentőautót a tűzoltók emelték ki a kertből.

Nem biztos, hogy a mentőautó sofőrje volt a hibás

A mentősök a közösségi oldalukon közzétették a baleset belsőkamerás felvételét. Hangsúlyozták, egyáltalán nem biztos, hogy a mentős hibázott, mint ahogyan azt több lap is írta.

Ezek is érdekelhetnek!

Lehet, hogy nem nézett a tükörbe az autós

A szemben érkező fehér autó lehúzódott az út szélére, utat adva a mentőnek. A BMW sofőrje viszont kitette az irányjelzőjét balra, majd megkezdte a kanyarodást a mentő érkezése ellenére. Elképzelhető, hogy nem nézett a visszapillantó tükrébe a manőver megkezdése előtt.

Az Országos Mentőszolgálat videója

Szerencse a szerencsétlenségben

A mentő éppen nem szállított beteget. A képsorok láttán kisebb csoda, hogy a mentősök sem sérültek meg súlyosan. Ugyanakkor jelentős anyagi kár keletkezett a baleset következtében.

A BMW alig sérült

A BMW-n mindössze néhány karcolás keletkezett, a sofőrje nem sérült meg. A helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták az Újhegyi utat. A 185-ös autóbusznak módosított útvonalon kellett közlekednie.

A BMW sofőrjét megbüntették

A rendőrök a helyszínen megbírságolták a BMW sofőrjét az elkövetett szabálytalanságért, hangzott el az RTL riportjában. Győrfi Pál elmondta, a mentőautó használta a megkülönböztető jelzést, amikor bekövetkezett a baleset. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni fotó – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu / G.K.