A BudapestKörnyéke.hu is beszámolt róla, hogy szentendrei otthonukban rosszul lett Schobert Norbi, akit ezt követően mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, ahol aztán stabilizálták az állapotát.

Rubint Réka közölte a rossz hírt

Ezt követően felesége, Rubint Réka osztott meg egy néhány soros posztot a közösségi felületein, ahol beszámol Norbi rosszullétéről, ám részleteket nem árult el a fitneszguru állapotáról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kutyasétáltatás közben lett rosszul

A Blikk úgy tudja Norbi a kutyájukat vitte el megfuttatni, azonban amikor hazaértek, rosszul lett és összeesett a ház előtt. A lap kereste Rékát, ám nem reagált, Norbi édesanyja viszont a lap megkeresésére elmondta: „Norbi már jobban van, most szaladok be hozzá a kórházba. Bevallom, nagyon izgulok érte, többet most nem tudok mondani, de Réka majd beszámol a történtekkel kapcsolatban mindenről”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Az utcán esett össze

Egy közeli ismerős a lapnak azt is elmondta, Norbi délelőtt lett rosszul, a szentendrei házuk előtt az utcán, onnan szállították az Amerikai úti kórházba.

Átlagos napnak indult

„Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Reggel futni ment Hacsival, ami napi rutinnak számít Norbinál. Miután visszaért, rosszul lett, összeesett a ház előtt. Szerencsére Réka még éppen otthon volt, így azonnal segítséget hívott. Mentőhelikopter érkezett a házhoz, azzal vitték a kórházba. A gyors ellátásnak köszönhetően tudták stabilizálni Norbi állapotát, reméljük, minden rendben” – mondta az informátor.

Aggódnak érte

Mint megírtuk Norbiért rengetegen aggódnak, a hazai sztárvilág képviselői is közösségi oldalukon tudatták: szorítanak Norbi felépüléséért. Réka Instagramon közzétett bejegyzése alatt többek között megszólalt Sarka Kata, Peller Marianna és Dér Heni is.

Kapcsolódó:

Pártfogoltja is üzent neki

A bejegyzéshez továbbá hozzászólt a Jóban Rosszba színésznője Madár Vera is, aki jobbulást kívánt a fitneszgurunak, illetve Norbi pártfogoltja, Rácz Géza is üzent a kórházban fekvő Norbinak.

Rácz Jenő is szorít Norbiért

Rácz Jenő – akinek pár hete Norbiék még az esküvőjén is ott voltak – egy közös képpel fejezte ki aggodalmát, a poszthoz pedig azt írta: “Drága barátom gondolok rád sokat”

Norbinak korábban szívműtétje volt

Mint ismert Norbi egy komoly szívműtéten esett át még évekkel ezelőtt, hogy most a mostani rosszulléte ezzel van-e összefüggésben az egyelőre nem ismert.

Életmentő műtét

A tréner még 2012-ben egy életmentő operáción esett át, miután a szívét megtámadta egy baktérium, amely szívbelhártya-gyulladást okozott. Ezért a szervének egy részét ki kellett vágni. Akkor úgy búcsúzott el Rékától, hogy lehet, hogy soha nem ébred fel.

Elbúcsúzott

„Csendben elbúcsúztam Rékától. Nem sírtunk. Felhívtam mindenkit, akit szerettem volna, megbizonyosodtam arról is, hogy Réka mindenben intézkedni tud helyettem. Anyukámat is, vele viccelődtem a telefonba, mert nem szerettem volna megijeszteni. Hétórás műtét volt, a szívem egy részét speciális szövettel helyettesítették – mondta akkor Norbi, akit ha egy nappal később műtenek meg, akkor biztosan nem éli túl ezt a súlyos betegséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Schobert Norbert – Forrás: RTL Klub