Kórházba került Csuja Imre! A mi kis falunk színésze egy hetet töltött kórházban, mert tüdőgyulladása volt.

Tűdőgyulladása volt

A színművész a Retro Rádió Abaházi Presszó című műsorában beszélt arról, hogy ledöntötte a betegség a lábáról, súlyos tüdőgyulladssal küzdött, ezért pedig kórházba is kellett feküdni, azonban most megnyugtatott mindenkit, már sokkal jobban van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem koronavírus

„Tüdőgyulladásom volt, de nem voltam koronás” – mondta Csuja Imre a stúdióban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Korábban volt agyvérzése

A mi kis falunk című sorozat polgármesterét alakító színész még 2012-ben kapott agyvérzést, azóta nagyon ügyel az egészségére. Rendszeresen sportol, igyekszik megfelleően táplálkozni, továbbá minden káros szenvedélyéről lemondt, még alkoholt sem iszik.

Tragédiák árnyékában

Amint arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Csuja Imre 29 éves fiának holttestét 2019-ben, az agglomeráció peremén, a Naplás-tónál találták meg, kötél is volt a helyszínen. A fiú édesapjával dolgozott a Mi kis falunk forgatásán. Döbbenetes, de 16 évvel ezelőtt a művész már elvesztette első gyermekét.

Ez is érdekelhet:

Első gyermekét is elvesztette

Csuja Imre első gyermekét 16 évvel ezelőtt tragikus körülmények között vesztette el. Bár Gergő szólt szüleinek, hogy nem szeretne élni, már a szakember sem tudott segíteni a démonjaival küzdő fiún. A színészt akkor kollégái támogatták, hogy fel tudja dolgozni a rettenetes tragédiát.

Fia halála után már színpadon állt

Két nappal kisebbik gyermeke halála után már színházban játszott Csuja Imre. Shakespeare legismertebb drámájában, a Hamletben alakította Polonius, az állami főtanácsos szerepét. A drámai darabban először őt ölik meg, majd lánya, Ophelia öngyilkosságot követ el, fia pedig tőr általi halált hal.

Vastapsot kapott

A közönség nagyra értékelte Csuja Imre lélekjelenlétét, a színész az előadás végén vastapsot kapott, hosszú percekig állva ünnepelték a nézők.

Ha segítség kell 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csuja Imre – Forrás: BPK mondázs