Hétfőtől forgalmi változások lesznek a 15. kerületi Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása miatt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

Egyirányú

A közlemény szerint hétfőtől az Erdőkerülő utca egyirányú lesz a Zsókavár utca felé. Az érintett közösségi közlekedési járatok – a 96-os, a 196-os, a 296-os, illetve a 46-os és a 146-os, a 130-as, valamint az éjszakai 973-as és 996-os autóbuszok – előreláthatólag a nyárig módosított útvonalon járnak. Ezzel egy időben a BKK korszerűsíti a Szentmihályi út egy részét is – tették hozzá. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Térképen a részletek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az érintett járatok

Tudatták azt is, hogy az Erdőkerülő utca hétfőtől újra egyirányú lesz a Szentmihályi úttól a Zsókavár utca felé. A vasárnapról hétfőre virradó éjszakától az érintett közösségi közlekedési járatok – várhatóan a munkák nyári befejezéséig – módosított útvonalon járnak.

Módosított útvonal

Ideiglenes megállók

A Nyírpalota úton és a Szentmihályi úton a BKK tavaly ősszel három ideiglenes megállóhelyet alakított ki, és egyet átépített a megváltozott útvonalon közlekedő, így a Fő tér, az Erdőkerülő utca, az Erdőkerülő utca 27. és a Szentmihályi út megállóhelyet nem érintő buszoknak. A 69-es villamosok tavaly decembertől már a megújult és akadálymentes Fő téri peronok mellett állnak meg – közölte a BKK.

Hétfőtől kezdik

Korszerűsítés

A tájékoztatás szerint tovább halad majd az érintett útszakaszok felújítása, a járdaépítés, ezt követi majd a gyalogos-átkelőhelyek kialakítása, a közvilágítás korszerűsítése és a növénytelepítés. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Új tantárgy jöhet az iskolákban! Ez most mindenkit érint, már dolgozik rajta a minisztérium

Kiemelt kép és belső képek: BKK