Új tantárgy jöhet az iskolákban! A Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal valamint az ORFK ugyanis egy olyan terven dolgozik, ami már a következő tanévtől lehetővé tenné a közlekedési ismeretek oktatását.

Beugró szint

BP-i Autósok Közössége a téma kapcsán azt írja, hogy több országban is szükség van egy beugró szint teljesítésére ahhoz, hogy valaki egyáltalán részt vehessen moped, motor vagy éppen autóvezetői képzésen.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alapvető szabályok

Mint írják ezen a beugró szinten ismerni kell az alapvető közlekedési szabályokat. Az új tantárgy kapcsán már vannak elképzeléseik, már körvonalazódni látszik minden, a Belügyminisztérium pedig szakmai programot, kerettantervet és módszertani anyagokat is biztosít majd.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ha nem sikerül

Információk szerint, ha valakinek nem sikerül levizsgálni majd a közlekedés-ismereti tárgyból az nem befolyásolja a tanulmányi előmenetelét.

Alapképzettség hiánya

Azonban nem mehet ennek hiányában moped vezetői tanfolyamra, valamint más vezetői engedély megszerzését is akadályozhatja az alapképzettség hiánya.

Ezt mondja az alezredes

Berzai Zsolt rendőr alezredes elmondta, hogy bármilyen is lesz a hazai szabályozás ezen a téren, az biztos, hogy néhány éven belül nem lesz látványos siker.

5-10 év

Szerinte minimum 5-10 év kell ahhoz, hogy rendszerszintű legyen az átállás. Úgy gondolja, ennyi időre van szükség, hogy érződjön, a közlekedésbiztonság a jelenleginél felkészültebb.

Nem kell nálunk legyen a jogsi

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta január elsejétől már nem kell magunknál tartani a forgalmit és a jogosítványt autóvezetés közben, ha azok érvényesek és szerepelnek a hatósági nyilvántartásokban. Ha azonban baleset szereplői vagyunk, továbbra is meg kell adnunk a kárrendezéshez szükséges adatokat.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Ezek a legnagyobb tévhitek a téli gumiabroncsokról, és a téli közlekedésről

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Varga György