Ahogy az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk, halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben. A tragédia a 9. kerületben, a Corvin-negyed megállónál történt pénteken. Egy elszabadult szerelvény letarolta az ott dolgozó 50 éves férfit. Mi történhetett?

Elszabadult járművek

Két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában. Az üzemi balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek. A szerencsésebbek még aznap elhagyhatták a kórházat. A életét vesztett munkás egy nappal 50 születésnapja után halt meg.

Lejtős pályaszakasz

A BKV közleménye szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án. Ezen a szakaszon egy hosszú, erősen lejtős pályaszakasz kezdődik, amely a Deák térig tart.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rendőrségi helyszínelés

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Gombkötő Krisztián

Esélye sem volt

A Blikk információi szerint a meghalt férfi, Szabolcs kollégái azért maradhattak életben, mert az alagút oldalán lévő létrán álltak. Éppen a középen álló munkatársuk utasításait követték, amikor a száguldó szerelvény megérkezett. A sérültek a lábukat ütötték meg, Szabolcsnak azonban esélye sem volt a túlélésre.

80 km/h-ra is felgyorsulhattak

Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke annyit mondott a lapnak, hogy egy dízelmozdony állt meg a Nagyvárad tér előtt az alagútban, amiről lekapcsoltak a két teherkocsit, amik külön irányíthatatlanok. A leakasztott kocsik legurultak és nekicsapódtak a szerelőknek. Hozzátette: a járművek súlyától függően lehetségesnek tartja, hogy az elszabadult kocsik akár 80 kilométeres sebességre is felgyorsulhattak az alagútban.

Valaki nagyot hibázott

A rendőrség szakértők bevonásával vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen, hiszen valaki úgy akasztotta le a kocsikat a dízelvontatóról, hogy azok nem voltak biztosítva elgurulás ellen. Egy dolgozó tehát nagyot hibázott.

Születésnapját ünnepelte

Az áldozat egyik barátja elmondta az 50 éves férfinak éppen a halála előtti napon volt a születésnapja. Az alagútban pedig már hosszú ideje dolgozott. Szabolcs az édesanyjával élt egy Nógrád megyei településen. Erről mi is részletesen írtunk.

Programokat tervezett

Saját gyermeke nem született, az élettársával pedig néhány éve szakítottak, de nagyon jó viszonyban maradtak. Rajongásig szerette a ralit és az autósportot. A szülinapját egy hónapig akarta ünnepelni. Minden hétvégére szervezett magának programot – mesélte a férfi megtört barátja.

Együttérzés

A 3-as metró felújításának koordinálását végző Metró Felújítási Projekt Igazgatóság munkatársai és a BKV dolgozói együttérzésüket fejezték ki.

Kiemelt kép: illusztráció