Az elsők között számoltunk be arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy óriási stúdióváros épülhet Budakalászon és erről lakossági fórumot tartottak. Csaknem egy héttel a cikkünk megjelenése után levelet kaptunk a fórum egyik előadójától, Scheer Sándortól, a Market Asset Management Zrt. igazgatósági elnökétől. A gazdag magyarok listáján szereplő üzletembernek nem tetszett a cikkünk néhány mondata, ezért helyreigazítást kért tőlünk.

Stúdiókomplexum épülhet

Annak érdekében, hogy a kedves olvasók is tudják miről van szó, röviden az előzményről: Budakalászon a 11-es út mellett, az Omszki-tóval szemközt, a Metro áruház mögött van egy nagy terület, ahová egy stúdiókomplexumot építenének. A beruházó szándékáról lakossági fórumot tartottak, hogy a helyiek elmondhassák a véleményüket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Filmváros

A fórumon kiderült: terveztek már ide logisztikai parkot, ahová sok-sok kamion érkezett volna és olyan elképzelés is volt, hogy egy 2000 lakásos lakópark épülne. Ezekből végül nem lett semmi, most viszont a Market Asset Management Zrt. amerikai filmesek számára több stúdióból álló komplexumot építene. Erre a helyiek egyik mondása az volt a fórumon: „inkább filmstúdió, mint akkumlátorgyár”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Modern technológia Budakalászon

A lakossági fórumon a beruházó cég, a Market Zrt. vezérigazgatója, Scheer Sándor részletesen elmondta, hogy a világ legnagyobb filmgyártói a Walt Disney, a Marvel és a Netflix szeretne Budakalászon filmeket gyártani. Hozzátette: nem csak világsztárok, de a világ legújabb technológiája is ide költözne, sőt még számítógépes fejlesztőrészlegeket is kialakítanának, így Budakalászt bekapcsolnák a globális csúcstechnológia véráramába.

Mindenre válaszoltak

A helyiek közül sokan kérdeztek a zajterhelésről, az esetleges környezeti ártalmakról, valamint a környék lehetséges forgalomnövekedéséről. A fórumon ezekre a kérdésekre kimerítő választ kaptak Scheer Sándortól és a település vezetőitől.

Feltételes jövőidő

Korábbi cikkünkben felvetettük azt a kérdést, mi történhet a stúdiókomplexummal, ha esetleg nem jönnek majd az amerikai filmesek, mert máshol jobb feltételeket találnak. Arról is írtunk feltételes módban, hogy akár a TV2 is ideköltözhetne, hiszen a fórumon elhangzott: tévéstúdiók is épülhetnek a komplexumban.

Levelet kaptunk Scheer Sándortól

A cikkünk megjelenése után levelet kaptunk Scheer Sándortól, a Market Asset Management Zrt. igazgatósági elnökétől. Ebben leírja, hogy a társaságuk a terület hasznosításáról jelenleg is tárgyalásokat folytat Budakalász Város Önkormányzatával és a lakossággal, valamennyi érintett számára ideális megoldás megtalálása érdekében, így a szükséges jóváhagyás, egyetértés hiányában jelenleg mindössze tervekről, elképzelésekről beszélünk, nem pedig konkrétumokról – írja, majd az alábbi helyreigazítást kéri megjelentetni:

Helyreigazítás

2021. június 10. napján, a Budapest Környéke nevű internetes portál „Inkább filmstúdió, mint akkumlátorgyár” – óriási stúdióváros épül Budakalászon, akár a teljes TV2 is odaköltözhet címen megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy biztosan stúdióváros épül Budakalászon, illetve, hogy a TV2-t a tulajdonosai a területre költöztetnék a Market Építő Zrt. bármiféle politikai befolyására figyelemmel. Valótlan állításunkkal szemben a valóság az, hogy a tervezett filmstúdió sorsa az érintettek, így különösen az önkormányzat, illetve a lakossági támogatás függvényében valósul meg, átgondolt üzleti tervezés mellett, a beruházó azt kifejezetten filmgyártásra, amerikai filmipari háttérrel tervezi megvalósítani.”

Szeretnek építeni

Scheer Sándor a Market Építő Zrt. weboldala szerint a társaság alapító-társtulajdonos vezérigazgatója. Az Mfor.hu korábbi írása alapján a Market a fideszes éra megbízható építőipari vállalata, egy sor fontos megrendelést nyert el. Ez a cég építette a Groupama Arénát, a Telekom székházat, a Dagály Arénát, a Párisi Udvar átalakításában is részt vettek, most pedig a Kopaszi-gátnál épülő új MOL-székház környékén lehet látni az emblémájukat.

Felvásárolta a magyarországi Meki-hálózatot

A McDonald’s Corporation még 2019 februárjában jelentette be, hogy üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval. A megállapodás értelmében a McDonald’s a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljesen Scheer Sándorra ruházza át, aki DL partnerként fejleszti és üzemelteti a piacon működő McDonald’s éttermeket. Scheer Sándor szerepelt Forbes magazin gazdaglistáján. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Schreer Sándor – Forrás: Facebook/Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala