A többi között munkaerőkölcsönzéssel kapcsolatos változtatásokat fogadott el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló előterjesztésen az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfőn este.

A Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közölte: a módosításokat, ahogy az előterjesztést is, a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte. Ezek tartalmazzák még a szakvizsga megszerzésének anyagi ösztönzését, garanciákat, valamint jogtechnikai pontosításokat – közölte.

Többlépcsős emelés

Elmondta azt is: az orvosi kamara kérése volt az is, hogy a béremelés több lépcsőben, több év alatt valósuljon meg, de a hálapénz kivezetése egy nagyobb lépcsőhöz kötődjön.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jövőre valósul meg a legnagyobb lépcső

Ez a legnagyobb lépcső jövőre valósul meg – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a kamara hitet tett a mellett, hogy büntetni kell a hálapénz alkalmazását, amelyet a testület jogtalan előnynek tart.

Ennyit kereshetnek az orvosok 2022-ben

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról számolt be, hogy 2023-tól egy negyven éves gyakorlattal rendelkező orvos 2 millió 380 ezer forintot kereshet, a kezdő fizetés pedig 687 ezer forintra emelkedik.

Már a Ház előtt a törvényjavaslat

A törvényjavaslat hétfőn került a Ház elé, és arról kivételes eljárásban várhatóan már kedden szavaznak a képviselők.

A MOK törvényi össze, szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament

A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén – ezt már Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője nyilatkozta az MTI-nek.

Támogatja a kormány

Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag – a kormánypártok és valamennyi ellenzéki párt támogatásával, 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül – támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot – közölte a miniszter.

Ezt jelenti

Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal – mondta Gulyás Gergely.

A hálapénz kivezetése

Mint ismert, a MOK szombaton tárgyalt és egyezett meg Orbán Viktorral az orvosok béremeléséről és a hálapénz kivezetéséről. A törvényjavaslat szövege nem sokkal a kézfogó után, már hétfő dél körül megjelent a parlament oldalán., és olyan változásokat tartalmaz, amelyek alapjában rendezik át az eddigi rendszert. A Magyar Orvosi Kamara hétfő este közzétett, Kásler Miklós miniszternek címzett reakciójában leszögezi: a bértábla ebben a formában nem elfogadható a számukra.