Eddig nem vezetett eredményre a rendőrök erőfeszítése, ezért a Veszprémi Rendőrkapitányság azt kéri, aki tud, segítsen.

Két kamasz tűnt el még szeptemberben

Utoljára szeptember 23-án pénteken látták azt a 15 éves lányt és 17 éves fiút, akit nagy erőkkel keres a rendőrség. Horváth Anasztázia és bátyja, Horváth Nikolász Rikárdó azóta nem adtak életjelet magukról. A Budapestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eltűnésük körülményei

Lakóhelyük Bakonyoszlopon volt, ám nem itt látták őket utoljára. Úgy tudni, Zalaszentlászlón voltak azon a pénteken, amióta nyomuk veszett. A két település 120 kilométernyi autóútra fekszik egymástól a Balaton partjától északra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy Zala megyei településen voltak azon a pénteken, amikor eltűntek

Amit Horváth Anasztáziáról tudni kell

Horváth Anasztázia egy körülbelül 150 centiméter magas, vékony testalkatú kamasz lány. Szeme színe barna, haja szőkésbarna volt, amit közepesen hosszúra vágva viselt.

Egy kép az eltűnt lányról

Horváth Anasztázia – Fotó: Police.hu

Horváth Nikolász Rikárdó személyleírása

Horváth Nikolász Rikárdó körülbelül 170 centiméter magas, szintén vékony testalkatú. Barna bőrű, barna szemű, haja pedig szőkés-sárgás színűre volt festve. Bal szemöldökében testékszert viselt.

Egy fotó az eltűnt fiúról

Horváth Nikolász Rikárdó – Fotó: Police.hu

Ezt kérik a rendőrök

Aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt lány vagy fiú jelenlegi tartózkodási helye kapcsán, vagy tud valamit az eltűnésük körülményeiről, arra kérik a rendőrök, hogy jelezze ezt a számukra. Személyesen erre a Veszprémi Rendőrkapitányságon van lehetőség. Az rendőrkapitányság címe: Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2.

Ezek is érdekelhetnek!

Telefonos elérhetőségek

Aki telefonon szeretne bejelentést tenni, az hívja a 06-88-428-022-es számot. Aki szeretné megőrizni névtelenségét, az a napi 24 órában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán teheti ezt meg. Ezen felül a 112-es, ingyenes segélyhívó számon keresztül is át lehet adni a rendőröknek az információkat. A Budapestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az eltűnt testvérpár – Forrás: Police.hu