Jó eséllyel nagyra kell majd nyitni hozzá a pénztárcát, de egy darabka történelem kerül vele a szerencsések birtokába.
Megválnak tőle
Meglepő tételre bukkant az Építészfórum a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ várható árverési tételei közt: kiderült, hogy a városvezetés augusztus 14-én több mint egytucat, hosszú időn át a Széchenyi lánchídon teljesítő, különböző állapotú kandeláberétől válik meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Licitharc lett
A vonatkozó aloldalon látható fotók mellé csatolt leírás szerint az árverési dokumentáció július 31-én, 15 óráig kérhető ki, az árverésre pedig augusztus 14-én, 10 órakor kerül majd sor. A licitharcban az vehet majd részt, aki kiveszi a dokumentációt, augusztus 2-ig leadja a regisztrációs lapot, sőt, elsejéig a 200 ezer forintos árverési biztosítékot is megfizeti – írja 24.hu.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A díszítés nélküli olcsóbb
Az indulóárak első látásra magasnak tűnnek, valójában azonban egyáltalán nem azok, hiszen négy rövid, díszítéshiányos kandeláberre (lámpatest+oszlop) némi szerencsével már 675 ezer forint + ÁFA áron le lehet csapni, a komplett, díszei egy részét nélkülöző hosszú (lámpatest + oszlop + talapzat) darabok pedig 990 ezer forinttól (+ÁFA) indulnak majd.
Sokat kell utalni
Arra is van persze lehetőség, ha valaki minden díszt látni szeretne az új szerzeményén: ebben az esetben négy rövid darab közül lehet majd választani (ezek ára 750 ezer forint + ÁFA-tól rugaszkodik majd el), de akár egy hosszúval is hazatérhet a szerencsés, bár azért minimum 1,1 millió forint + ÁFA összeget kell majd utalnia a megfelelő bankszámlaszámra.
70 évig volt ott
A rövidesen új gazdához kerülő részletek természetesen nem voltak a híd eredeti részei: a négy, 1849 óta álló túlélőt gondosan restaurálták, további huszonnégy korábbi darabot felújítottak, harminckettőt pedig újra legyártottak, az azonban valószínűnek tűnik, hogy a most feleslegessé vált darabok legalább hét évtizeden át ácsorogtak a Duna két partja között.
Korszerű
Ahogy írtunk róla, füzérvilágítást biztosító 1180 lámpatest helyére egyébként korszerű LED-technológiás égősor került a Lánchíd felújításakor. Az új, automata díszvilágítás színképe dinamikusan változtatható: a füzér az év túlnyomó részében egyszínű, melegfehér fényben látható majd, de a rendszer alkalmas arra is, hogy ünnepeken, jeles napokon színesbe öltöztesse a hidat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nagyon impozáns lett

Több száz fényvető
A füzérvilágítás mellett több száz fényvetőt is felszereltek a kivitelező szakemberei: a kapuzatok korábbi világítását a pilonerkélyek, a külső oldalak és a boltívek megvilágításával egészítették ki. Lámpatestek működnek majd a mederpilléreken az öntöttvas konzolok között, illetve a parti pilléreken, a hídszerkezet alján is.
Csodálatos látvány

Hamarosan újra birtokba vehetik a gyalogosok

Nem lehet betelni vele
„A Lánchíd gyöngysoros díszkivilágításával nem lehet betelni. A felújítás ezzel célegyenesbe ért, a vállalt határidő előtt másfél hónappal megkezdődött műszaki átadás-átvétel. Gyalogosan várhatóan már augusztusban át tudtok kelni a Lánchíd két oldalán végigfutó járdákon” – írta friss posztjában a főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.