Pataky Attila után az Edda másik tagja is kórházba került. Gömöry Zsoltnak pozitív lett a tesztje, őt a Korányi kórházban kezelik. A napokban sorra jelentik be az ismert emberek, hogy koronavírussal fertőzöttek.

FRISS! A Korányiban és a Szent László kórházban annyi a beteg, hogy betelt a “lélegeztető kapacitás”

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy  koronavírus-gyanú ütötte fel a fejét a legendás rockzenekar, az Edda tagjai körében. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pataky Attila a múlt héten magas láza miatt lemondott egy tévéfelvételt. Akkor még azt nyilatkozta, hogy megfázott. Szerdán azonban kiderült, hogy a Szent László kórházban kezelik.

EZ IS ÉRDEKELHET! Este 11-kor az ország minden szórakozóhelyének be kell zárni: ez a kormány legújabb döntése

„Nagyon nem vagyok jól, vannak fájdalmaim” – nyilatkozta a zenész a Blikknek.

Közben az Edda billentyűsének is megérkezett a teszteredménye.

„Megérkezett a koronavírustesztem eredménye: pozitív vagyok. A Korányiban kezelnek. Pocsékul vagyok, fájdalmaim is vannak – mondta a Blikknek Gömöry Zsolt.

Új tudjuk, Kicska László is karantéban van.

Az Operettben elmaradnak az előadások

Szerdán délelőtt jelentette be Polyák Lilla, hogy az ő tesztje is pozitív lett. Neki, Liptai Claudiával ellentétben, vannak tünetei. A színésznő és férje, Gömöri Máté András most dunakeszi otthonukban töltik a karantént. A színésznő betegsége miatt az Operettszínház lemondta az előadásait.

EZ NE HAGYD KI! Rudolf Péter kitiltotta Eszenyit a Vígszínházból

Liptai Claudia sem úszta meg

A BudaPestkörnyeke.hu számolt be elsőként arról, hogy arról, hogy Liptai Claudia is elkapta a koronavírust. A színésznő munkája miatt végeztette el a kötelező tesztet, amelyből kiderült, hogy ő is pozitív lett. Tünetei nincsenek, családjával a járványügyi szabályok szerint karanténba kényszerül.

Az RTL-nél is tombol a járvány

Először Gáspár Laciról derült ki, hogy fertőzött lett, emiatt az Álarcos énekes című műsor több adásából is kimarad. Szerdán a csatorna közölte, hogy a Barátok közt forgatásai után a legújabb sorozatuk, a Keresztanyu forgatását is leállították, mert koronavírusos esetet találtak a stábokban.

Kiemelt kép: Edda együttes – Forrás: hammerworld.hu