Öt hétig feküdt kómában egy olaszországi kórházban Bognár János, a Sztárban sztár leszek! tavalyi versenyzője. Az énekes életéért egy palermói kórházban küzdöttek, szervezete azonban feladta a harcot és elhunyt. 

Baleset érte Jánost

A TV2 tehetségkutatójából ismert Bognár János szeptember elején Olaszországban, Szicíliában nyaralt, amikor elütötte egy túl gyorsan közlekedő motoros. A járművön ketten ültek és elhajtottak. A baleset során János koponyájának 80 százaléka súlyosan megsérült, mesterségesen tartották életben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Műtüdőre kötötték

Jánost műtüdőre kötötték, ezáltal élet-halál közt lebegve küzdött az életéért immár ötödik hete, amikor sajnálatos módon baktérium támadta meg a tüdejét. Egyik közeli barátja, Tibor korábban részletesen elmondta, hogy milyen súlyos az énekes állapota.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Baktérium támadta meg a tüdejét

„Pénteken este észrevették, hogy a légcsövén keletkezett egy lyuk, illetve az arccsontja is eltört, de ezeket a problémákat is elhárították az orvosok. A nagyobb probléma, hogy találtak a tüdején valami baktériumot, ami miatt nem ébresztgették tovább. Ebből mintát vettek, és megpróbálják kitenyészteni, hogy célirányosan folytathassák a kezelést. Spontán légzése van valamennyi, de ennek az intenzitása még nem megfelelő” – mondta a baleset után barátja, Tibor.

Kilátástalan volt a helyzet

Jánost, ismerősei segítették, elhozták az autóját a reptérről, a baleset után az egyik ismerőse kertjében állt. „Elég kilátástalan a helyzet, azt mondták, addig tartják bent, amíg szükséges” – közölte a barát, aki családtagként törődik Jánossal.

Nincs rokona

János szülei nem élnek, testvérei nincsenek, a rokonaival nem tartotta a kapcsolatot, de aggódó barátai nem hagyják magára a szörnyű helyzetben, folyamatosan intézik az ügyeit, napi kapcsolatban állnak a kórházzal, ahol mindent megtesznek az énekesért.

Meghalt a tv2 sztárja

Mint megírtuk autóbalesetben elhunyt tavaly októberben Csontos Karina, a Sztárban sztár leszek! 16 éves, tehetséges versenyzője. A tragikus hírről Tóth Gabi írt bejegyzést Facebookon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tóth Gabi így búcsúzott

“Legyen neked könnyű a föld drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!”- írta az énekesnő összetörten.  A 16 éves Karina Ukrajnából érkezett, és az előválogatón Tolvai Reni Hagylak menni című dalát énekelte. A tehetséges lányon Tóth Gabi és Majka össze is vesztek, de Karina végül Tóth Gabi csapatába került.

Csontos Karina

Forrás: TV2

Énekesnő akart lenni

A fiatal tehetség az élő show-ba nem jutott be, de lenyűgözte a mestereket, és a bemutatkozó kisfilmjében azt mondta, mindent meg fog tenni azért, hogy énekesnő legyen.

Belerohant az autómentőbe

A tragédia a kárpátaljai Nagylucska közelében történt péntek hajnalban. A Renault típusú személygépkocsi eddig ismeretlen okból belerohant az út szélén parkoló autómentő trélerbe.

Ebben az autóban utazott Karina

Forrás: ukrán rendőrség

Négyen haltak meg

A személygépkocsi 45 éves sofőrje, a 16 éves Karina, egy 21 éves rendőr és egy 25 éves határőr  és azonnal meghalt. A tréler vezetőfülkéjében tartózkodó férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

Karina édesanyja sokkot kapott

Karina egyik barátnője a Tények műsorában nyilatkozott, ahol elmondta, a lány családja teljesen összetört. Sőt, Karina édesanyja olyan sokkos állapotba került, hogy kórházba is kellett szállítani. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bognár János a TV2 műsorában – Forrás: TV2