Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit, aki szerda éjszaka Gödön megkéselte párját.

Az utcán találtak rá az áldozatra

Mint megírtuk a 34 éves nőhöz egy járókelő hívott mentőt és rendőröket. A sértettet a kórházban azonnali megműtötték, de csütörtök hajnalban belehalt sérüléseibe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a pillangókésről

A rendőrség felvétele

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Dunakeszi férfi lehet a gyilkos

A tájékoztatás szerint a gyanúsítottat a bűntett helyszínétől 2 kilométerre fogták el a rendőrség munkatársai, akik a bűncselekmény eszközét – egy véres pillangókést – is megtalálták. A 27 éves férfi kihallgatásán nem tett vallomást, kérdésekre nem válaszolt.

További részletek

Egy éppen hazaérkező férfi is hallotta a nő kétségbeesett kiáltásait és a hang irányába kezdett szaladni, miközben ráordított a nőt bántalmazóra, aki jobbnak látta futva menekülni a helyszínről. Az árokban sorsára hagyott és összeszurkált nőhöz az érkező férfi hívott mentőt és értesítette a rendőröket.

Párkapcsolatban éltek

Közben kiderült, hogy a férfi rendszeresen fenyegette párját. Nem akarta, és nem engedte, hogy viszonyuk véget érjen. A feltételezett támadót 1 óra 50 perc körül fogták el.

Pár hónapja ismerték egymást

Az áldozat és barátja hónapokkal azelőtt ismerkedett meg, kapcsolatuk azonban az utóbbi időben megromlott. A Blikk az eset kapcsán most az írja: önző, kegyetlen birtoklásvágy munkálhatott abban a férfiben, aki halálra késelte kedvesét Gödön. 

“Megígérted, hogy nem fogsz bántani”

A lapnak sikerül beszélnie, egy a gyilkosság helyszíne mellett lakó férfival, aki hallotta is a meggyilkolt asszony utolsó szavait: „Megígérted, hogy nem fogsz bántani”.

Videó az elfogásról:

Három hete is balhé volt

“Három hete is volt náluk egy balhé, amikor a családfő születésnapját ünnepelték. Rendesen felöntöttek a garatra, Lacika pedig teljesen begőzölt. A párja beugrott a kocsijába és padlógázzal elhajtott. Előtte üvöltöztek és dulakodtak is egymással. A zsarukat is kihívták rájuk. A szülők nagyon rendes emberek, de a fiuk kicsapongó életet élt, rendszeresen drogozott is.” – mondta a lapnak a család egy közeli ismerőse.

Megszólalt az áldozat édesanyja

Enikő szintén Gödön élt az idős szüleivel, illetve a 10 éves kisfiával. A 74 éves asszony most megtörten nyilatkozott a lapnak. “Este elment és azt ígérte, reggel haza jön. Kerestük már mindenfelé, aztán délután kettőkor hívtak a rendőrök, hogy a lányomat előző este megkéselték. Azonnal bementünk a kórházba. Az intenzíven feküdt mély altatásban. Előtte négyszer kellett újraéleszteni. Még lélegzett, de azt mondták, készüljünk fel a legrosszabbra. Még el sem tudtunk tőle búcsúzni. Azt nem tudjuk, pontosan hány vágás érte, de rengeteg vért vesztett. Az biztos, hogy a szívét is átszúrta az az embertelen férfi ” – mondta könnyeivel küzdve az asszony.

Nem akarta elengedni a nőt

A lap azt írja Enikő és a párjának kapcsolata már hónapokkal ezelőtt megromlott, ám a férfi nem törődött bele a lezárásba: fenyegette és bántalmazta is a nőt, aki most egy 10 éves kisfiút hagyott itt árván. Az áldozat édesanyja elmondta, hogy a kicsi most teljesen árva lett, ugyanis az édesapja pár évvel ezelőtt, tüdőrákban hunyt el. “Azt üzenem Lászlónak, sose szabaduljon ki a börtönből, ott dögöljön meg!” – mondta az asszony, az árván maradt kisfiú pedig annyit tett hozzá:  „Remélem, anya a mennybe került és ott jó neki!”

Az árván maradt kisfiún így lehet segíteni

Aki segíteni az áldozat árván maradt kisfián, az alábbi számlaszámra küldheti el adományát. Vajó Györgyné 11773683-07043000 A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu videorészlet