Emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit, aki szerda éjszaka Gödön megkéselte párját – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az utcán találtak rá az áldozatra

A 34 éves nőhöz egy járókelő hívott mentőt és rendőröket. A sértettet a kórházban azonnali megműtötték, de csütörtök hajnalban belehalt sérüléseibe.

Fotó a pillangókésről

A rendőrség felvétele

Hoppá! Magyarország 15. legolvasottabb weboldala lett a BudaPestkörnyéke.hu. Az auditált DKT/Gemius mérés szerint pedig a 11. legnépszerűbb hírportál lett az országban. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

 

Dunakeszi férfi lehet a gyilkos

A tájékoztatás szerint a gyanúsítottat a bűntett helyszínétől 2 kilométerre fogták el a rendőrség munkatársai, akik a bűncselekmény eszközét – egy véres pillangókést – is megtalálták. A 27 éves férfi kihallgatásán nem tett vallomást, kérdésekre nem válaszolt.

További részletek

Egy éppen hazaérkező férfi is hallotta a nő kétségbeesett kiáltásait és a hang irányába kezdett szaladni, miközben ráordított a nőt bántalmazóra, aki jobbnak látta futva menekülni a helyszínről. Az árokban sorsára hagyott és összeszurkált nőhöz az érkező férfi hívott mentőt és értesítette a rendőröket.

Videó az elfogásról


Őrizetben maradhat

Kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását – tudatta a rendőrség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Párkapcsolatban éltek

Közben kiderült, hogy a férfi rendszeresen fenyegette párját. Nem akarta, és nem engedte, hogy viszonyuk véget érjen. A feltételezett támadót 1 óra 50 perc körül fogták el.

Pár hónapja ismerték egymást

Az áldozat és barátja hónapokkal azelőtt ismerkedett meg, kapcsolatuk azonban az utóbbi időben megromlott. 

A Hős utcában is a férfi volt brutális támadó