Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák. Közben a Volánbusz ma bemutatta az agglomerációba érkezett 40 darab új elektromos Mercedest eCitarót, amelyek a budai agglomerációban fognak közlekedni.

Szép új vonatok

A következő 10-15 évben a közlekedésfejlesztés középpontjában egyértelműen a vasútfejlesztés áll majd, a beruházásokkal versenyképesebbé, kényelmesebbé és gyorsabbá válik a hazai vonatközlekedés – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A fejlesztések kiemelt célja a vasúthálózat minőségének, teherbíró-képességének és biztonságtechnikájának javítása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bemutatták az új elektromos buszokat

Közben kedden a Volánbusz Zrt. bemutatta a budapesti agglomerációba érkezett vadonatúj, kék, alacsonypadlós Mercedes eCitaro elektromos buszokat. A 40 elektromos busz szállítására kiírt tendert a Mercedes buszgyártását hazánkban képviselő Omnibus Hungariából és az Inter Tan-Kerből álló konzorcium nyerte.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lobbiztak érte

A beszerzést a kormányzati Zöld Busz Program finanszírozza, a pályázatot Fürjes Balázs és Menczer Tamás államtitkárok, a térség kormánypárti országgyűlési képviselő-jelöltjei kezdeményezték a Budakeszire és Budaörsre közlekedő buszpark zöldítése érdekében.

Budakeszi-Budaörs térsége jár jól

A beszerzés értéke 8,1 milliárd forint. A világoskékre színezett, a BKK Futár utastájékoztató rendszerrel is felszerelt buszok a fővárosban és a budapesti agglomerációban szolgálnak majd, a Budakeszire közlekedő 22-es és a Budaörsre közlekedő 40-es buszcsalád járatain, illetve Törökbálintot, Diósdot érintő, a BKK hálózatába illeszkedő Volán-járatokon állnak majd forgalomba.

200 kilométert mennek egy töltéssel

Ez Magyarország legnagyobb tisztán elektromos buszflottája. Nagyon új technológiáról van szó, az új eCitarók éjszakai töltéssel kb. 200 kilométer távolságot tudnak teljesíteni, ez sokszor elég, de még kevés lehet egyes esetekben, pláne, ha forró nyári napon a klímát is használni kell. A buszok egyik működtetési módja lehet, hogy a reggeli és délutáni csúcsforgalom között nappali rátöltést is kapnak az egész napos üzemben álló buszok.

Még nincs minden kész

A flotta néhány hónapig éles tesztüzemben működik rendezvények vendégeit szállítva, a bázis a Hungexpo lesz. Ez alatt az idő alatt a Volánbusz telephelyén is megteremtik az eCitarók üzemeltetésének feltételeit. A szakemberek képzése ugyanúgy ide tartozik, mint a töltőoszlopok táplálásának lehetősége megfelelő elektromos teljesítménnyel. Az éles utasszállító üzem ezt követően indul a Volánbusz budai agglomerációs vonalain.

Legújabb trendek

„Hiba lett volna, ha Budapest és környéke kimaradna a legújabb globális buszipari trendekből, s ha nem próbálnánk ki a dízelmeghajtást meghaladó technológiai megoldásokat, ha nem szereznénk közvetlen üzemeltetési tapasztalatokat minőségi gyártó sorozatgyártott elektromos buszaival, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy a klímacélokat szem előtt tartva végérvényesen közeleg a dízelkorszak lezárása a városi buszoknál is.” – írja Vitézy Dávid a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója a közösségi oldalán.

Suhanó buszok

Mint fogalmazott: „Ennek a flottának a használatára föl is kell készülni, hiszen a buszvezetőktől a telephelyekig mindenkinek egy kicsit másképp kell végeznie majd a munkáját. Annál könnyebb lesz megszokni utasként vagy az érintett útvonalon lakóknak a buszok halk suhanását. A buszok kialakítása mindenben megfelel a BKK új buszokra vonatkozó előírásainak. Újdonság, hogy az utastérben összesen 13 darab dupla USB aljzatot helyeznek el, ahol az utasok is áramhoz juthatnak.” – tette hozzá Vitézy Dávid.

75 CNG-busz is érkezik

Alig két hete jelentette be Fürjes Balázs, hogy az agglomerációba nemsokára 75 darab korszerű CNG-busz, vagyis földgázzal működő busz érkezhet. Kiírták a közbeszerzési pályázatot, az új buszok, 2022 tavaszán forgalomba is állhatnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az új elektromos Mercedes buszok – Forrás: Volánbusz