A M1-es autópályán szombaton történt tömegbaleset helyszínén megkezdődött a megrongálódott útburkolat helyreállítása, a munkálatok miatt torlódik a forgalom a sztráda Győr felé vezető oldalán, Herceghalom térségében – közölte az Útinform hétfő reggel a honlapján.

Egy ember meghalt a tömegbalesetben

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, szombat délután nem sokkal fél három előtt az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, 41 jármű ütközött össze a hatalmas por miatt. Több jármű kigyulladt, egy ember pedig életét veszítette. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Gyerekek is megsérültek

A hatóságok közlése szerint összesen negyvenegy jármű volt a balesetben érintett. Az áldozat egy 44 éves férfi volt, akinek testére egy kiégett roncs alatt bukkantak rá a mentés során. Összesen 39 ember sérült meg, ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonheten pedig könnyebben, köztük tíz gyerek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagy volt a por

„Az M1-esen tartottunk Győr fele. Az erős szél porfelhőt fújt az útra, ami rontott a látási viszonyokon. Én egy kisbusz jellegű kocsiban utaztam, hátul ültem”- idézte fel a szombati M1-esen történt tömegbaleset pillanatait a Telex egyik olvasója.

Fehér füst tűnt fel

„Egyszer nagyot lassult a kocsi, a biztonsági öv megfogott, következett az ütközés, elől kinyíltak a légzsákok. A kocsi motorházának tetejéből fehér füst szállt fel, de valószínűleg még nem égett” – idézte fel a drámai pillanatokat.

Pánikhangulat uralkodott

Az volt a szerencséje, hogy hátulról nem jöttek beléjük. Kiszálltak az autóból, s néhány dolgot magukkal vittek, s lejöttek az autópályáról. „Közben továbbra is fújta a homokot a szél, pánikszerű volt a hangulat. Ahogy terjedtek a lángok, a homok füsttel vegyült.”

Hatalmas szél volt

„A mi információink szerint ebbe a lokális szélátfúvásba érkezett meg néhány autó. Valaki fékezni kezdett, és tulajdonképpen egy tömegkarambol alakult ki” – utóbbit pedig már az autópályákat üzemeltető cég szóvivője mondta az RTL-nek.

Szinte semmit sem láttak

Szimicsku László azt mondta, amint értesültek a balesetről, azonnal „megnézték a kameraképeket, amin nem nagyon lehetett látni semmit, csak annyit, hogy tűz ütött ki, ugyanis a környéken nagy volt a szél.” Egy húsz méteres sávban keletkezett szélátfújás.

Újabb akadály

A vasárnapi munkálatok után – amikor a szalagkorlátot javították -, újabb akadály vár az autósokra. Az Útinform közlése szerint az autópálya 28-as és 30-as kilométere között jelenleg a belső sávban dolgoznak, majd a külső sávban folytatják az útburkolat helyreállítását. A munkálatok miatt a torlódás délelőtt meghaladta a 10 kilométert.

A katasztrófa előtt hat órával már életveszélyes volt az autópálya

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. Vasárnapi cikkünkben megpróbáltuk rekonstruálni, hogy milyen eseménysorozat vezetett a tragédiához. Utánajártunk, hogy milyen körülmények volt a baleset előtt 10 órával, ugyanis a délutáni tömegbalesethez vezető eseménysorozat szombat hajnalban kezdődött. Ezt a cikket itt tudod elolvasni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

(Fotó forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK)