A Nyugati aluljárójában, műt héten, két rendőrjárőr mentette meg egy földön fekvő, eszméletlen férfi életét. A hős rendőröket Budapest rendőrfőkapitánya kitüntette.

Jó helyen voltak a rendőrök

Május 21-én délután a BRFK két járőre éppen ellenőrzést tartott a Nyugati téri aluljáróban, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy 60 év körüli férfi fekszik a földön. A férfi, aki próbált ugyan felkelni, de nem sikerül neki. Megpróbáltak beszélni vele, de a férfi olyan gyenge volt, hogy a rendőrök egy szavát sem értették.
Azonnal hívták a mentőszolgálatot, közben látták, hogy a férfi állapota rohamosan romlik. Mikor észrevették, hogy a férfi keringése és légzése leállt, azonnal megkezdték az újraélesztést.


„Odatartottam a telefont, hogy bepárásodik-e a képernyője, utána odahajoltam az arcához és néztem, hogy van-e szívmozgása, mellkasmozgása. Próbáltunk pulzust nézni a csuklóján, de nem volt tapintható”– mondta a történtek után Tornyai Zoltán rendőrjárőr. Ezután társa, Pénzes Szabolcs, megkezdte a szívmasszást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A mentősök már készülékkel a kezükben érkeztek

Közben telefonon folyamatos kapcsolatban voltak a mentőszolgálat diszpécserével, ő is ellátta őket tanáccsal. Nagyjából 3-4 perce végezte a szívmasszázst a járőr, amikor a Honvéd Kórházban dolgozó, szabadnapos szakápoló éppen arra járt, és amint meglátta, hogy mi történik, azonnal odament segíteni.

Átvette a szívmasszázst Pénzes Szabolcstól. Pár perc múlva, a kezükben az újraélesztő készülékkel megérkeztek a mentőszolgálat munkatársai is, akik megkezdték az életmentést.

Kitüntették a hős rendőröket

Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya elismerést és jutalmat adott át annak a két rendőrnek. Toronyai Zoltán r. főtörzsőrmester igazoltan volt távol, ő később veszi át a jutalmát. Pénzes Szabolcs viszont személyesen vette át a kitüntetést.

Kiemelt kép: BudaPestkörnyeke.hu montázs, belső kép: Terdik Tamás Budapest rendőrkapitánya és Toronyai Zoltán főtörzsőrmester